
2010. december 02., 09:112010. december 02., 09:11
A kórháznak jelen pillanatban 5 700 000 lej tartozása van. Ez az összeg három éve gyűlt fel, 2007 óta ugyanis nem fizették ki a tizenharmadik havi béreket, de ebédjegyeket se kaptak azóta a kórházi alkalmazottak. A kórház tbc-osztálya, az ideggyógyászat, a sebészeti osztály, ortopédia, valamint a szemészeti osztály sürgősen tatarozásra szorulna.
Erre egyelőre nincs anyagi fedezet – jelentette ki a kórházmenedzser. Megtudtuk továbbá: a máramarosszigeti önkormányzat ideiglenesen átad egy épületet a városi kórháznak – erről a legutóbbi tanácsülésen döntöttek a városatyák.
A máramarosszigeti, több épületszárnyból álló kórház szerkezeti felépítése a jövőben valószínűleg változni fog, ha arra a helyi önkormányzat is rábólint. Vasile Ştefanca kórházmenedzser a Krónikának kifejtette, többek között bővíteni szeretnék a belgyógyászatot: jelenleg 55 ágyas ez az osztály, amit 80-ra szeretnének bővíteni, így a kórháznak egy újabb épületre van szüksége.
| Dialízisközpont nyílt Máramarosszigeten. A járóbeteg-gondozó veseközpontban december elsejétől 30 beteget kezelnek majd, ám a központ akár 80 pácienst is el tud látni. „A máramarosszigeti, kizárólag felnőtteket kezelő dialízisközpontot azért hoztuk létre, hogy ezentúl a városban, illetve az egész történelmi Máramarosban élő betegek ne kényszerüljenek Nagybányára menni minden második nap kezelésre. A betegek azonban választhatnak, hogy az újonnan létrehozott máramarosszigeti vagy továbbra is a nagybányai dialízisközpontban kezeltetik magukat” – nyilatkozta lapunknak Eugen Jianu, a máramarosszigeti dialízisközpont adminisztrátora. Eddig ugyanis csak a 65 km-re fekvő megyeszékhelyen volt ilyen központ, és a betegeknek nagy megterhelés volt az út. A máramarosszigeti központban két nefrológus szakorvos áll a betegek rendelkezésére. A hemodialízisen kívül peritoneális dialízist is végeznek, illetve különböző vesevizsgálatokra is lehetőség van. Sürgős esetekben pedig együttműködnek mind a helyi, mind a nagybányai megyei kórházzal. A központ szolgáltatásait az egészségügyi pénztár fizeti, így a pácienseknek semmit sem kell fizetniük – összegezte az adminisztrátor. |
A betegek számának függvényében más osztályokat is átszerveznek majd, ugyanakkor minden épületszárny kiadásait figyelembe fogják venni. A menedzser elmondta, jövőre endokrinológusa is lesz a kórháznak, ami eddig nem volt.
Anyagi gondokkal küzd a temesvári megyei kórház is, ahol tegnaptól csak a sürgősségi osztályon tudnak betegeket fogadni – közölte az intézmény igazgatója, Gheorghe Nodiţi. Mint mondta, az év utolsó hónapjában rendszerint elfogy a kórházi büdzsé, így idén is újabb támogatást kértek az Egészségügyi Minisztériumtól.
„Elkeserítő a helyzet, de ígéretet kaptunk Bukaresttől, hogy a hét végéig kapunk annyi pénzt, hogy fedezni tudjuk a decemberi költségeinket” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek a temesvári megyei kórház igazgatója. Az intézmény a legnagyobb kórháznak számít az ország nyugati részében, itt évente több mint 40 ezer beteget látnak el.
Tegnap derült ki az is, hogy a közeljövőben megoldódhatnak a szatmárnémeti megyei kórház fűtésgondjai is. A megyeszékhely képviselő-testülete 80 ezer lejt különített el legutóbbi tanácsülésén azoknak a műszaki terveknek az elkészítésére, amelyekkel jövőre a Környezetvédelmi Alapnál pályázhatnak az intézmény új részlegének termálvizes fűtésére.
A beruházás becsült összértéke 100 ezer euró, és előreláthatólag 3-4 év alatt térül majd meg. Csehi Árpád-Szabolcs megyei tanácselnök szerint optimális esetben 2011 őszén vagy 2012 tavaszán szerelhetik fel a hőcserélőket. A zöldenergia felhasználásával a betegellátó fűtésköltsége 20 százalékkal csökkenne.
Az egykori szászfenesi kaszárnya helyén épülhet meg a hat megyét kiszolgáló Regionális Sürgősségi Kórház, a tervet a megyei önkormányzat és a kormány is jóváhagyta – jelentette be kedden Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke.
Az elöljáró elmondta, a korábbi elképzelések szerint a Tetarom I ipari park területén építették volna fel a kórházat, az Egészségügyi Minisztérium illetékesei azonban közölték, az ipari park nem alkalmas helyszín egy regionális sürgősségi kórháznak, legfeljebb egy megyei kórházat lehetne oda felhúzni.
A szászfenesi kaszárnya területén jelenleg egy lőszerraktár található, de ez nem lesz akadály, mert a honvédelmi minisztérium megállapodott a megyei önkormányzattal arról, hogy elköltöztetik a raktárt. Az egykori kaszárnya területe a honvédelmi minisztérium tulajdonából a megyei önkormányzatéba kerül, így várhatóan már jövő tavasszal nekifoghatnak a kórház építésének.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.