Hirdetés

Pénzek zöldövezet-programra

Többek között a Retyezát Nemzeti Parknak a világ hét új csodája közé kerülését célzó tervet támogatja idén a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány közös Zöldövezet-programja, amelyet idén már harmadik alkalommal hirdettek meg. A MOL és az alapítvány csütörtöki közös sajtóközleménye rámutat, a program keretében 59 projektet támogatnak összesen mintegy 150 ezer euróval.

Bálint Eszter

2009. március 27., 10:162009. március 27., 10:16

A Zöldövezet városi zöldfelületek kialakítását/felújítását célzó kategóriában a program elbírálóbizottsága 52 pályázat közül választotta ki a 32 nyertes projektet. Ezen projektek keretében a tervek szerint mintegy 10 ezer önkéntes részvételével újítanak/alakítanak ki több mint 36 ezer négyzetméternyi zöld felületet 8 ezer facsemete és egyéb dísznövény elültetésével.

A nyertes civil szervezetek iskola- és óvodaudvarokat, közparkokat, dendrológiai parkot, gyerekelhelyező központok udvarát alakítják át 23 városban az ország 18 megyéjében, többek között Fehér, Arad, Bihar, Kolozs, Kovászna, Hargita, Hunyad, Maros, Szatmár, Szeben, Temes megyében. A védett területekre vonatkozó komponens keretében – amelyet idén hirdettek meg első alkalommal – rekordszámú projekt érkezett, mintegy 80, amelyből 27 nyert támogatást.

Itt egy projekt esetében a maximálisan megpályázható összeg 18 ezer lej volt, a nyertesek pedig Junior Ranger-tevékenységekre, tanösvények kialakítására, a Rezervátum Napja, a Biodiverzitás Napja, kiállítások és látogatóközpont megszervezésére kaptak támogatást. Ebben a kategóriában jóváhagyott projektek az ország 14 megyéjében zajlanak le.

„Örvendetes az, hogy az új, védett területek népszerűsítésére vonatkozó kiírás keretében az idén 6 nemzeti park, 4 natúrpark, 13 rezervátum, 1 dendrológiai park és 1 barlang esetében lesznek újító tevékenységek” – nyilatkozta Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány igazgatója.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
Hirdetés
Hirdetés