
2009. szeptember 15., 10:012009. szeptember 15., 10:01
A szerződést az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjából kapott vissza nem térítendő összegekből, illetve az állami büdzséből finanszírozzák – mutat rá a társaság tegnap kiadott közleménye.
A szerződés időtartama 15 hónap, a munkálatokra a jövőben versenytárgyalást írnak ki. A döntésnél 60 százalékban veszik majd figyelembe a műszaki elemeket és 40 százalékban a pályázat anyagi vetületét. A közlemény értelmében az érdekelt vállalatok október 26-áig nyújthatják be ajánlataikat.
A versenytárgyalásra beiratkozó cégeknek 120 ezer lejes garanciát kell letétbe helyezniük, és többek között a következő feltételeknek kell eleget tenniük: az elmúlt három évben legalább évi átlag 3,6 millió lejes forgalmuk volt, és az elmúlt két évben elkészítettek legalább két megvalósíthatósági tanulmányt egy legrövidebb öt kilométeres útszakaszra.
A szerződés egyébként egy nagyobb lélegzetű projekt része, amely magában foglalja Segesvár, Fogaras, Bánffyhunyad, Bârlad és Temesvár körgyűrűjének az elkészítését is. A terv összköltségvetése 128,64 millió lej.
A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.
A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.