.jpg)
Fotó: Gozner Gertrud
2009. február 10., 01:112009. február 10., 01:11
Bár a Mátyás-szoborcsoport restaurálásához szükséges pénzkeret még mindig nem állt össze, a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium levelet küldött a kolozsvári önkormányzatnak, melyben a szaktárca illetékesei kifejtik álláspontjukat a felújítási munkálatokkal kapcsolatban. Az OKM szerint a szobor talapzatából hiányzó köveket az Esztergom melletti Süttő falu határában levő bányából kellene hozni, hiszen a korábbit is onnan szállították 1902-ben. Ugyanakkor azt is leszögezik: a kulturális minisztérium képviselői a kolozsvári önkormányzattal közösen felügyelnék a kivitelezést. Mint mondta, az OKM szerint a szobor talapzatából hiányzó köveket az Esztergom melletti Süttő falu határában levő bányából kellene hozni, hiszen a korábbit is onnan szállították 1902-ben. Ugyanakkor azt is leszögezik: a kulturális minisztérium képviselői a kolozsvári önkormányzattal közösen felügyelnék a kivitelezést, a feladattal a tárca részéről dr. Lakner Zsuzsannát és Mihályfi László főosztályvezetőt, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal részéről Mezős Tamást bízták meg. „A kolozsvári önkormányzat továbbra sem tudja, hogy az OKM mikor folyósítja a szobor restaurálásához szükséges összeg felét, ezért várhatóan tovább késnek a helyreállítási munkálatok” – közölte az önkormányzat.
Novemberben még úgy tűnt, nincs több jogi akadálya az 1902-ben leleplezett alkotás felújításának: Kolozsvár polgármesteri hivatala és a magyar kulturális tárca részéről Budapesten aláírták a román–magyar megállapodást a munkálatok közös finanszírozásáról. Ezzel hivatalossá vált az a korábbi, elvi megállapodás, miszerint fele-fele arányban a magyar művelődési tárca, illetve központi költségvetésből Kolozsvár önkormányzata állja Fadrusz János főtéren álló lovas szobrának valamivel több mint 800 ezer euró költségű helyreállítását. A Tăriceanu-kormány 1,6 millió lejt, azaz közel 435 ezer eurót utalt ki idén ősszel a szoborcsoport restaurálására, a kincses város tanácsa pedig november 4-i ülésén jóváhagyta a célirányos támogatást. Az eredeti tervek szerint a restaurálást tavaly, Mátyás király születésének 565-ik, és trónra lépésének 550-ik évfordulóján, a Reneszánsz Évében fejezték volna be. A kivitelezés azonban az anyagiakat illetően azért késett, mert a magyar fél sokallta a 2007 decemberében Kolozsváron elfogadott megvalósíthatósági tanulmányban megállapított 4,1 millió lejt, azaz 1,2 millió eurót. A szerződésbe foglaltak szerint a magyarországi elszámolásnak 2009. június 30-áig kell megtörténnie.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.