Hirdetés

Pécsi napok Kolozsváron

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Kézművesvásárral vette kezdetét csütörtökön a Pécs, Európa kulturális fővárosa napjai elnevezésű háromnapos rendezvénysorozat Kolozsváron. A program keretében a magyarországi város százfős delegációja nyújt ízelítőt az idén az Európa kulturális fővárosa címmel büszkélkedő település kulturális kínálatából.

Kiss Előd-Gergely

2010. május 07., 09:242010. május 07., 09:24

Kuntz Márta, Pécs alpolgármestere a Krónika kérdésére válaszolva úgy vélte, óriási jelentősége van annak, hogy immár a kincses város önkormányzatával is zökkenőmentesen alakulnak a hivatalos kapcsolatok, hiszen korábban inkább a civil szervezetekkel működtek együtt.

Mint mondta, az Európa kulturális fővárosa rendezvénysorozat adott lehetőséget arra, hogy ilyen nagyszámú delegációval tudják képviseltetni magukat testvérvárosukban. Kérdésünkre, hogy a rendezvénysorozatnak melyek a kiemelkedőbb programjai, úgy vélte, két néptáncegyüttesük bemutatkozása érdeklődésre tarthat számot. „Ezenkívül érdekes fotókat hoztak a Szabók bástyájába a fotósaink, a zenei szakközépiskolánk fúvós zenekara fog fellépni, azon is szívesen látjuk a kolozsváriakat” – emelte ki a főbb programpontokat Kuntz Márta.

László Attila, Kolozsvár alpolgármestere úgy vélte, hasznos, figyelemre méltó és követendő példa a magyarországi város népszerűsítő rendezvénysorozata. „A pécsi önkormányzatnak megvolt a lehetősége, hogy az Európa kulturális fővárosa rendezvénysorozat népszerűsítésébe belefoglalja a kolozsvári látogatást is. Ez kölcsönösségi alapon működik, majd kipróbáljuk mi is képességeinket Pécsett szeptember 17–21. között, amikor kolozsvári napok lesznek a kulturális fővárosban” – mondta a Krónikának László Attila.

Az elöljáró emlékeztetett, hogy Kolozsvár 2020-ra megpályázza az Európa Kulturális Fővárosa címet, így kapóra jött számukra a pécsiek látogatása, akik megosztották tapasztalataikat a kincses város vezetésével. Hozzátette, korábban már a nagyszebeniekkel is egyeztettek erről. „Maximális segítséget kaptunk Pécs és Nagyszeben részéről is. Jövő héten lesz az alakuló ülése annak az egyesületnek, amely felvállalta ennek a projektnek a végrehajtását” – tette hozzá László Attila.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában

Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél

A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél
2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
Hirdetés