
Fotó: Gov.ro
Félreértésre gyanakszik a gyulafehérvári érsekség általános helynöke, aki nem tartja valószínűnek, hogy 2019-ben Ferenc pápa Romániába látogat. A kétkedő reakciók ellenére a miniszterelnök és Liviu Dragnea is kitart amellett, hogy jövő évben igenis vendégül láthatják a szentatyát.
2018. május 14., 18:352018. május 14., 18:35
Nem tartja valószínűnek Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye általános helynöke, hogy Ferenc pápa jövő évben Romániába látogat. Potyót annak kapcsán kerestük, hogy Viorica Dăncilă miniszterelnök pénteki vatikáni látogatása után határozottan kijelentette: a szentatya magánkihallgatásán arról tájékoztatta, hogy 2019-ben Romániába érkezik.

Magánkihallgatáson fogadta pénteken Ferenc pápa Viorica Dăncilă kormányfőt a Vatikánban. Az audienciát követően a miniszterelnök közölte, az egyházfő arról tájékoztatta: jövőre Romániába látogat. Az apostoli nuncius nem erősítette meg a bejelentést.
Az általános helynök hétfőn a Krónikának azt nyilatkozta: minden bizonnyal Klaus Johannis államfőnek van igaza, és félreértés történt. Ezt azzal indokolta, hogy a pápa rengeteg meghívást kap különböző országokba, és
Potyó Ferenc ugyanakkor hangsúlyozta: természetesen szeretettel és tisztelettel fogadnák a szentatyát, bármikor is látogatna az országba, de
„Nem kiváltságokról, hanem az alkotmány által szavatolt jogokról van szó” – szögezte le a főegyházmegye általános helynöke, aki példaként a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyét hozta fel. Rámutatott: egy évvel ezelőtt ő is részt vett azon a találkozón, amelyen az állami illetékesek mellett ott volt Miguel Maury Buendía bukaresti apostoli nuncius, és akkor mindenki támogatta a felekezeti tanintézet ismételt létrehozását, mégsem történt azóta sem érdemi előrelépés ennek érdekében.
Potyó arra is kitért: a pápai látogatáshoz egyrészt hivatalos meghívást kell küldenie az államfőnek, továbbá az ortodox pátriárkának és a kisebbségben levő híveket vezető püspöki konferenciának. Tudomása szerint mindhárom meghívást elküldték.
Egyébként a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség tavaly áprilisban megfogalmazott állásfoglalásában is leszögezték, hogy a szentatya romániai látogatása csak általános jogorvoslás után lehetséges. Ezt annak kapcsán szögezték le, hogy Klaus Johannis tavalyi vatikáni látogatása során írásban és szóban is megismételte 2015-ben tett meghívását, és újfent romániai látogatásra hívta Ferenc pápát.
Fotó: Gov.ro
A több fórumon is elhangzott kétkedő reakciók ellenére Viorica Dăncilă miniszterelnök továbbra is kitart amellett, hogy ígéretet kapott Ferenc pápától a jövő évi látogatásra, sőt emellett határozottan kiáll Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is. Viorica Dăncilă hétfőn a parlament előtt úgy fogalmazott, ő „egy felelősségteljes ember”, és világosan fogalmazott, amikor bejelentette, hogy 2019-ben Ferenc pápa Romániába látogat.
Dragnea eközben egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a szentatya igenis elfogadta a romániai illetékesek meghívását, és szerinte a téma kapcsán kirobbant botrányt Klaus Johannis idézte elő szándékosan, mivel „teljes mértékben kontrollálni akarja a külügyi kapcsolatokat”. A PSD elnöke elfogadhatatlannak tartja az államfő reakcióját, úgy vélte, Johannis ezzel „szabotálja a kormányt, és aláássa a hitelességét”.
– idézte Dragneát a News.ro hírügynökség. Leszögezte: ha erről nem születik megállapodás, Dăncilă „nem engedte volna meg magának”, hogy olyasmiről beszéljen, „amit nem a nyilvánosságnak szántak”. Dragnea hozzátette: a kormányfő erről „minden bizonnyal egy műsorban” fog részletesen beszámolni.
Egy helyszíni, az olasz média által közölt, és a román sajtót az elmúlt napokban bejárt videófelvétel tanúsága szerint egyébként a miniszterelnök vatikáni látogatása nem volt zökkenőmentes. Dăncilă már rögtön a szentatyával való találkozás elején bakizott, azt mondta ugyanis Ferenc pápának:
A felvételen azt is hallatszik, ahogy a kormányfő felsorolja a pápának, milyen ajándékokat vitt neki, ezúttal végig románul beszél. Ez már csak azért is különös, mert Viorica Dăncilă 2009-től egészen idén januári miniszterelnöki kinevezéséig európai parlamenti képviselőként tevékenykedett, Brüsszelben pedig elvileg lett volna alkalma gyakorolni az angol nyelvet.
A román kormány és a diplomácia egyébként igencsak sokat lobbizott annak érdekében, hogy Ferenc pápa 2018-ban, a nagyromán centenárium évében látogasson az országba, erről állítólag már évek óta egyeztetnek, de a terv megvalósulására immár kevés lehetőség mutatkozik.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!