2010. október 22., 10:002010. október 22., 10:00
Az elmúlt két hónapban a megyeközpont több utcájában érzékelhetően nagyobb volt a sötétség: a Nagymező utcában minden égőt kikapcsoltak, a Brassói úton 16, Erdőalján 13, a Hargita utcában 18, a vasúti felüljárón 22, a Petőfi utcában 34, a Szabadság téren 28, a Márton Áron utcában pedig 12 lámpa nem működik. Az intézkedések nyomán több panasz érkezett a lakosok részéről.
Egyesek szerint nem a közvilágítás megvonásával kellett volna spórolni. „Ha kikapcsolják még a meglévő lámpákat is, gyarapodhat az erőszak vagy a bűncselekmények száma” – vélte az egyik lapunknak nyilatkozó egyetemista. A városlakók között volt, aki elfogadta a jelenlegi gazdasági helyzetet és annak következményeit. „Ha spórolni kell, akkor spórolni kell, bár mostanig sem volt elegendő világítótest elhelyezve a város bizonyos részein” – mondta az egyik csíkszeredai lakos.
Mint ismeretes, a kormány határozatban kérte az önkormányzatoktól, hogy 25 százalékkal csökkentsék költségeiket. A csíkszeredai önkormányzat ezt a közvilágítás csökkentésével próbálta elérni, de megnyirbálták a köztisztaságra és útjavításra szánt összegeket is.
Szőke Domokos alpolgármester elmondta, a lámpák kikapcsolása óta eltelt két hónapban 50 ezer lejt spóroltak meg, az összeg a közvilágítás másfél hónapnyi költségeit fedezi. Az elöljáró ugyanakkor azt reméli, hamarosan nem kell sötétben botorkálni egyetlen utcában sem. „Várhatóan december elején visszakapcsoljuk a szóban forgó lámpákat” – mondta Szőke. Hozzátette, a decemberi számlákat ugyanis már januárban kell törleszteniük a 2011-es költségvetésből, amely reményeik szerint nem tesz majd kötelezővé több megszorító intézkedést.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.