
Fotó: Gozner Gertrud
A Sapientia-EMTE biztosan számíthat a magyar kormány támogatására, hangsúlyozta a meghívott, kiemelve, hogy a magyar állami támogatással létrehozott és mûködtetett intézmény kultúra-, tudomány- és anyanyelvformáló erõvel rendelkezik. Ugyanakkor meggyõzõdését fejezte ki, hogy középtávon az egyetem a nemzetközi tudományos vérkeringésbe is beilleszkedik.
Adorjáni Dezsõ Zoltán evangélikus püspök, a Járosi–Krónika Klub házigazdája azt kifogásolta, hogy hivatalosan nem létezik „intézményesített”, a Kárpát-medencében élõ összmagyarságra kiterjesztett oktatási és nevelési stratégia. „Úgy vélem, hogy a budapesti kormány felelõssége lenne, hogy a magyar tannyelvû oktatási intézmények vezetõivel egyeztetve kidolgozzon egy közös magyar oktatásügyi koncepciót, melynek érdekképviseletét is fel kellene vállalnia” – mondta a püspök. Arató Gergely szerint a konszenzusra már csak azért is szükség van, mert ugyanazokkal a gondokkal küzd egy erdélyi magyar oktatási intézmény, mint egy magyarországi. „Értéket jelent persze az, hogy a magyar anyanyelvû diákok magyar tannyelvû, színvonalas oktatási intézményekben tanulnak – ebben nyilván Budapest támogatást tud nyújtani, de legalább annyira fontos, hogy az ott megszerzett képzettségekkel mit tudnak majd kezdeni, tudnak-e otthonukhoz közel érvényesülni – a legégetõbb probléma az, hogy miként fogjuk ez utóbbi kérdést megválaszolni” – mondta az államtitkár.
Dr. Szilágyi Pál professzor, a Sapientia-EMTE korábbi rektora felszólalásában hangsúlyozta: a Sapientia terjeszkedése, akárcsak a Babeº–Bolyai Tudományegyetem székelyföldi városokban létrehozott fiókintézményei segítenek abban, hogy az ott élõ fiatalság a tanulmányok befejezése után otthon, szülõföldjén próbáljon érvényesülni. „Bebizonyosodott, hogy ahol egyetem indul be, megváltozik a város légköre, ez tapasztalható Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen is” – mutatott rá a professzor.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.