
Márki-Zay Péter mindenekelőtt arra használta fel kolozsvári szereplését, hogy magyarországi híveinek üzenjen
Fotó: Rostás Szabolcs
Márki-Zay Péter helyesnek tartja az anyaország által a külhoni magyaroknak juttatott támogatásokat, ezek kapcsán azonban hatalomra kerülése esetén átvilágítást rendelne el – derült ki a magyarországi ellenzék miniszterelnök-jelöltjének kolozsvári közönségtalálkozóján. A részvevők keveset tudtak meg a politikus és a mögötte álló hat alakulat programjáról, az erdélyi kampánylátogatáson tartózkodó meghívott mondandója ugyanis többnyire Orbán Viktor és a Fidesz bírálatában merült ki.
2022. március 23., 02:392022. március 23., 02:39
2022. március 23., 09:072022. március 23., 09:07
A kincses városi Planetárium Caféban megtartott pódiumbeszélgetést – amelyet eredetileg tavalyra terveztek, ám a koronavírus-járvány miatti korlátozások okán lefújtak – fokozott óvintézkedések közepette rendezték meg kedden este, az előzetes regisztráció alapján beengedett részvevők, sőt az újságírók csomagját is biztonsági őrök vizsgálták át. Mostis Gergő, a kultúrkocsma tulajdonosa egyfajta indoklásként megemlítette, hogy
„Bár számomra is vállalhatatlan az erdélyi magyarok szemében mumusnak számító, a magyarországi ellenzék mögött álló Gyurcsány Ferenc, ennek ellenére állítom, hogy egyszer mindenkit meg kell hallgatni” – vezette fel az általa moderált találkozót Mostis, aki többnyire egy zárt körű, erdélyi közéleti témákkal foglalkozó Facebook-csoport által összegyűjtött kérdéseket tett fel Hódmezővásárhely polgármesterének.
Aki bemutatkozásképpen elmondta, hogy a nyolcvanas évektől jár Erdélybe, katolikusként a csíksomlyói búcsúba is, amúgy vitatja, hogy Magyarország igazán keresztény lenne, egyébként pedig nem támogatja a melegházasságot, az abortuszt, de a válást sem. Márki-Zay Péter mindenekelőtt arra használta fel kolozsvári szereplését, hogy magyarországi híveinek üzenjen az április 3-ai országgyűlési választás hajrájában, elismerve, tisztában van vele, hogy az erdélyi magyarok többsége a Fideszt támogatja a megmérettetésen. „Mi akkor is szeretjük és akkor is támogatjuk az itteni magyarok állampolgárságát, szavazati jogát, ha nem ránk szavaznak” – jelentette ki, hozzátéve:
Hozzátette azonban, ezt a volt kormányfő számításból tette, miután felmérte, hogy a határon túliak úgysem rá szavaznának. Márki-Zay szerint számításból adott állampolgárságot és szavazati jogot a határon túli magyaroknak Orbán Viktor is, miután felmérte, hogy számíthat a szavazatukra.
Mostis Gergő, a fórumnak otthont adó Planetárium Café tulajdonosa moderátorként: egyszer mindenkit meg kell hallgatni
Fotó: Rostás Szabolcs
A hatpárti ellenzéki összefogás kormányfőjelöltje valóságos bírálatcunamit zúdított a jelenlegi kormánypártokra, de mindenekelőtt Orbán Viktorra, aki szerinte Magyarország ezeréves fennállásának legkorruptabb kormányát irányítja, terroristákat, nemzetközileg körözött bűnözőket engedett be az országba, Putyin-párti, szélsőséges államot épít, magát a miniszterelnököt pedig volt kommunistának, liberálisnak, konzervatívnak és fasisztának titulálta.
Márki-Zay – akinek válaszait időnként stábja egyik tagjának tapsa szakította meg – közölte, semmilyen „megalázkodást” nem vár el azoktól az erdélyi, székelyföldi polgármesterektől, akik korábban értésére adták, hogy nem hajlandók fogadni hivatalukban; szerinte az elöljárók ezt a Fidesz nyomására tették. Úgy vélte: meg kell őrizni a határon túli magyar közösségek jelenlegi támogatási szintjét, de ezeket politika- és korrupciómentesen kell adni, arra, amire a magyar közösségek kérik. „Nem úgy, hogy kórházat kérnek, és helyette stadiont kapnak, mint Csíkszeredában” – jelentette ki. Közölte, a magyar állami támogatással elkezdett erdélyi beruházásokat mindenképpen be kell fejezni, azt azonban nem vállalta, hogy a Fidesz „felelőtlen” ígéreteit is megvalósítja.
Márki-Zay a kincses városban is megismételte korábbi, a külhoni „zombiszavazóktól” való félelmét, miszerint akár „több tízezer halott is leadhatja szavazatát, ha tíz éve regisztrált”, sőt olyanról is tud, hogy erdélyi magyar polgármester gyűjti a levélszavazatokat, viszont nem nevezte meg, kiről van szó. Adott pillanatban arra biztatott mindenkit, regisztráljanak, hogy levélben szavazhassanak a választáson, holott a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak március 9-éig kérhették felvételüket a névjegyzékbe.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint „rendkívül stabil az álláspontja”
Fotó: Rostás Szabolcs
Amikor a hallgatóság soraiból érkezett kérdések egyike azt firtatta, miként lehet hiteles miniszterelnök-jelölt, ha egyik napról a másikra megváltoztatja az álláspontját, az ellenzéki politikus úgy válaszolt, hogy neki „rendkívül stabil az álláspontja”, s előbb volt keresztény és jobboldali, mint Orbán Viktor. „Soha nem mondtam, hogy magyar katonákat küldenék Ukrajnába, hanem azt, hogy mindenben a NATO-t kell támogatni, akkor is, ha a katonai szövetség úgy dönt, katonákat kell küldeni a szomszédos országba” – jelentette ki Márki-Zay. Saját, valamint az ellenzéki pártok programjáról (vagy ahogy a fórumon nyelvbotlásként elhangzott: az „ellenségi” programról) már kevés szó esett, ami abban foglalható össze, hogy helyre kell állítani a demokráciát, a jogállamiságot és az európai integrációt Magyarországon, továbbá csatlakozni kell az uniós ügyészséghez.
A magyarországi ellenzéki kormányfőjelölt a pódiumbeszélgetésen adott pillanatban úgy fogalmazott: ő, valamint „Orbán Viktor fiának érzékenysége állította le a Fidesz melegellenes gyűlöletkampányát”. Lapunk megkérdezte a politikust, szerinte szabad-e firtatni, szóvá tenni egy demokratikus, toleráns társadalomban valakinek a vélelmezett szexuális orientáltságát. Márki-Zay úgy válaszolt, szerinte sokkal fontosabb ennél az, hogy ne kelljen szégyenkeznie emiatt, ne legyen gyűlöletkampányok tárgya.
„A Fidesz és Orbán Viktor maga tette gyűlöletkampány tárgyává a homoszexualitást, céltáblájává az LGBTQ-közösséget. Ezt állítottuk meg azzal, hogy fölhívtuk a figyelmet arra, akár Orbán Viktor közvetlen környezetében, a pártjában nagyon is jelen van a homoszexualitás” – jelentette ki a kormányfőjelölt, kitartva amellett, hogy ezzel úgymond leállította a kormánypárt „ homofób kampányát”. Amikor megkérdeztük, ő jónéven venné-e, ha hét gyermeke szexuális orientáltságára utalnának politikai ellenfelei, Márki-Zay azzal a példával élt: szerinte akkor érné jogosan bírálat, ha a felesége román lenne, ő pedig gyűlölködne a románokkal szemben. A politikust egyébként hasonló kijelentése miatt már rengeteg bírálat illette Magyarországon, akadt, aki undorítónak nevezte a politikai ellenfeleket gyerekeik révén lejáratni próbáló kampányt. A kedd esti fórumon Rácz Béla Gergely RMDSZ-es önkormányzati képviselő éppen erre utalva szembesítette azzal a meghívottat, hogy megjegyzése hozzájárul a megosztottsághoz, ugyanakkor az ellenzéki pártoktól is hiányolja a „szeretetdiskurzust”.
Lapunk azt is megkérdezte az – erdélyi magyaroknak címzett nyílt levelében többek között a pluralizmus fontosságát emlegető – kormányfőjelölttől, mivel magyarázza, hogy anyaországi ellenzéki politikusok, valamint híveik közül sokan pusztán politikai opciójuk miatt folytatnak gyűlöletkampányt a külhoni magyarok ellen, mert a jelenlegi kormánypártot támogatják. Márki-Zay közölte, ő semmiféle ellenszenvet nem táplál a határon túli, illetve erdélyi magyarság iránt, ezért nem tudja megválaszolni, egyesek miért teszik ezt. Ellenben azt állítja, hogy a Fidesz szavazóinak jelentős része is ellenzi, hogy a határon túli magyarok szavazzanak Magyarországon.
Fotó: Rostás Szabolcs
„Én nem ellenzem. Pedig a voksturizmus keretében rengeteg határon túli magyart visznek át és szavaztatnak egyes körzetekben Magyarországon. Én is találkoztam olyan erdélyi cigányokkal, akik ott szavaznak az én körzetemben. Tehát óhatatlan, hogy több mandátumot is befolyásolni tudnak azokban a körzetekben, ahol be tudnak jelenteni embereket” – állította a hódmezővásárhelyi polgármester, aki szerdán Marosvásárhelyen folytatja erdélyi kampánylátogatását.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
7 hozzászólás