
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó ünnepségén Nagyváradon az újvárosi református templomban
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Készen állunk az együttműködésre, és jól fog járni, sőt már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) hétfői tanévnyitóján mondott beszédében.
2017. október 02., 14:252017. október 02., 14:25
2017. október 02., 14:532017. október 02., 14:53
A nagyváradi újvárosi református templomban tartott rendezvényen a miniszterelnök kifejtette: a magyarok megerősödése hozzájárul a Kárpát-medencében élő más népek békességéhez, és jólétéhez is.
– fogalmazott a miniszterelnök.
Szerinte mindez annak a következménye, hogy „sikerült erős és tekintélyes európai középállammá tennünk Magyarországot”. Úgy vélte: a kettős állampolgárság, az oktatási lehetőségek bővítése, a magyar szellemi erőközpontok megerősítése, mind a felívelő magyar korszak első jelei. „Ma olyan gazdasági programok futnak szerte a Kárpát-medencében, amelyek segítik önöket, hogy szülőföldön megmaradhassanak, és boldogulhassanak” – fogalmazott a miniszterelnök.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Úgy vélte, az előbbi azt jelzi, hogy az egyetem kiáll az európai fősodorból már kiszorított olyan értékek mellett, mint a keresztényi szeretet, az igazságosság és a felelősség, utóbbi pedig azt a küldetést jelzi, melyet a történelem során a Partium megtestesített: „az egész nemzet megvédéséhez az egyes részek megóvásán keresztül vezet az út”.
A jövő kérdéseire válaszolva kijelentette: „ma csak annyit mondhatunk, hogy
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Ma már van minek nekivetnünk a hátunkat. Olyan erős a hátország, amelyről egy évtizeddel ezelőtt legfeljebb csak álmodozhattunk – tette hozzá. „Az anyaország összeszedte magát és a saját lábára állt: munka alapú gazdaság, családalapú társadalom, patrióta oktatás, és nemzeti elvű külpolitika” – hangsúlyozta.
Orbán Viktor további támogatást ígért az egyetemnek. Kijelentette: csak akkor lesz magyar jövő a Kárpát-medencében, ha elkötelezett és felkészült fiatalokat sikerül a nemzet szolgálatába állítani.
– fogalmazott.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Arra biztatta az egyetem tanárait, hogy neveljenek bátor, felkészült, és tettre kész erdélyi fiatalságot, olyan nemzedéket, amelyben lesz elég életerő, kurázsi, és nagyra törés, hogy hozzá illő, és a magyarok múltjához méltó jövőt válasszon és fel is építse azt. „Mi úgy hisszük, hogy önök fogják ismét naggyá tenni Magyarországot” – zárta nagyváradi tanévkezdő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök.
Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.
Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.
Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.
Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.
Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.
Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
szóljon hozzá!