Hirdetés

Önerőből újították fel a marosszentannai óvodát

A szülők korszerűsítették a marosszentannai óvodát, hogy megkaphassa az egészségügyi működési engedélyt. Mivel sem a tulajdonos református egyház, sem a bérlő önkormányzat nem volt hajlandó pénzt fektetni ennek felújításába, a szülők vették kezükbe az ügyet. Az összegyűjtött pénzből sikerült korszerűsíteni az óvodát, így az végre hozzájuthat a működési engedélyhez.

Szucher Ervin

2010. február 22., 09:112010. február 22., 09:11

A tanintézet ugyanis több mint egy évtizede rendkívül rossz körülmények között, az egészségügyi szempontból illegálisan működött. Az önkormányzat eddig sem, ezután sem hajlandó az ingatlan javításába fektetni, hiszen az egyházi tulajdont képez. S bár a polgármesteri hivatal és a református egyház közötti bérleti szerződés 2012 elején lejár, a község vezetősége újabb óvoda építéséről sem gondoskodott.

\"Eddig hidegben, esőben, fagyban ki kellett járniuk a gyerekeknek a kert végi vécére, arról nem is beszélve, hogy még víz sem volt az épületben. Állandóan cipőt kellett cserélniük, de még így is behordták a sarat és a port. Az ideális megoldás új épület felhúzása és napközi létesítése lenne” - mondja lapunknak a Napsugár csoport óvónője, Jantovics Júlianna. A pedagógus örül a fürdőszoba elkészültének, de nem tudja, másfél év múlva mi vár a kiköltözni kényszerülő óvodára. Román tagozatos kolléganője, Adriana Bucur a szülők hozzáállását dicséri, mondván, hogy összesen huszonöten adták össze a korszerű mosdó és illemhelyek kialakításához szükséges pénzt, további tízen pedig kétkezi munkájukkal járultak hozzá a beruházáshoz. „Az ősszel hirdettük meg az akciót, és néhány hónap alatt bebizonyítottuk, hogy az önkormányzat támogatása nélkül is képesek vagyunk valamit elérni” - büszkélkedik a fiatal óvónő. Férje, a Maros megyei nagyközség alpolgármestere, Răzvan Bucur beismeri: az önkormányzat nem járult hozzá a munkálathoz, de erre nem is volt törvényes kerete, hiszen az óvoda épülete visszakerült a református egyház tulajdonába.

Péter Júlia lelkipásztor lapunk érdeklődésére kifejtette: szó sem lehet a bérleti szerződés meghosszabbításáról, hiszen a marosszentannai azon nagyon kevés erdélyi gyülekezetek egyike, amelynek az államosítás után még parókiája sem maradt. Ráadásul az 1948-ban elvett ingatlanok közül az óvoda használatában lévő tanítói lakáson kívül egyelőre semmit nem kaptak vissza. Erre az ingatlanra is csak több hónapos késéssel kapják meg a szerződésbe foglalt bért. „Az egyház ezért sem akart befektetni az épületbe. Ha fél évszázadon keresztül az államnak így jó volt, akkor ne tőlünk várja el, hogy renováljuk” - állítja Péter Júlia. A szülők, nagyszülők azonban további korszerűsítésekben reménykednek. „Bízom abban, hogy ezt a munkálatot újabb beruházás követi, mert ideje lenne járdát építeni, és az udvaron egy kis játszóteret is kialakítani” - mondja Kodó Rozália, aki ötéves unokájáért érkezett. Bár nagy udvar áll a rendelkezésükre, szép időben a gyerekek egyelőre csak egy piros-sárga-kékre festett, régi csúszdán játszhatnak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés