Hirdetés

Ökumenikus konferenciát szerveztek Nagyváradon

Az ökuménia és határok feletti szellemiség jegyében gyűltek öszsze Érd és Nyíradony után Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) székházának dísztermében a harmadik Van kiút... elnevezésű fórum résztvevői.

2009. január 19., 02:322009. január 19., 02:32

A 15 millió magyar felekezeteken átívelő lelki kohéziójáról szóló konferencia előadói között említhetjük Weisz Pétert, a Barankovics István Izraelita Műhely elnökét, Tasó Lászlót, Nyíradony polgármesterét, Papp Lajos szívsebészt, Radnóti Zoltán főrabbit, Kiss Rigó László Szeged-csanádi római katolikus megyés püspököt, Mészáros Kálmánt, a Magyarországi Baptista Egyház elnökét, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspököt és Szeverényi Jánost, az Evangélikus misszió vezetőjét. Az előadók mindegyike a magyar társadalom morális válságáról értekezett, és az Istenhez való fordulásban, illetve a konzervatív értékek megerősítésében látták a kiút lehetőségét.

Weisz Péter az eseményen bejelentette: a Barankovics-műhely a Szent István és az Október 23. Alapítványnyal együtt 300 ezer forintot ajánl fel a csángó gyermekek magyar nyelvre taníttatására. Jókai Anna írónő a konzervativizmus és az Istenhez való visszatérés fontosságát hangsúlyozta, Bene Éva, a Magyar Konzervatív Alapítvány képviselője pedig a Magyarországon zajló indirekt népirtásról beszélt, melyre egy esetleges „transzszilván transzfúzió” jelenthet megoldást.

Mikola István volt egészségügyi miniszter az identitást, a szolidaritást, a családot és a hitet jelölte meg mint a nemzet lelki energiája visszanyerésének módját. Tempfli József megyés püspök az összetartás fontosságát, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök pedig azt hangsúlyozta: ideje lenne véget vetni az önsajnálatnak, „könnyekből nem lehet jövőt építeni.” Szöőr Anna, az Október 23. Alapítvány vezetője a „vörös deviancia” elleni harc fontosságáról beszélt, Szeverényi János, az Evangélikus misszió vezetője szintén a hit fontosságáról ejtett szót, majd zárszavában Székelyhídi Ágoston közíró, az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság nevében arra hívta fel a figyelmet, hogy a 15 millió magyar ma már valójában körülbelül 13,6 millió.

A fórum a KREK székházának belső udvarán elhelyezett, a holokauszt és a kommunizmus áldozatainak emlékét őrző tábla leleplezésével és megkoszorúzásával zárult.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés