Hirdetés

Ökuménia és autonómia

•  Fotó: Boda Gergely

Fotó: Boda Gergely

Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is közösen kampányolt Tőkés László és Orbán Viktor. Szűkösnek bizonyult tegnap délután a marosvásárhelyi Ifjúsági Ház Tőkés László független európai parlamenti képviselőjelölt kampányrendezvényén, ahová Orbán Viktor Fidesz-elnökkel érkezett. A Tőkés előtt felszólalók ugyanolyan meggyőződéssel támogatták a független jelöltet, amilyen vehemenciával ostorozták a hazai és anyaországi magyarság hatalmon lévő vezetőit.

Gazda Árpád

2007. november 21., 00:002007. november 21., 00:00

A hangot Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd adta meg, aki „tizennyolc évvel ezelőtt vállalta el a kilakoltatással fenyegetett temesvári lelkipásztor jogi képviseletét, amikor a vele egy irodában dolgozó Frunda György elutasította”. Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács elnöke hangsúlyozta: Tőkés László a teljes romániai magyarságot, sőt az ország és Európa többi kisebbségét is tisztességesen képviselné. Frunda-ellenes megnyilvánulásba torkolt Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnökének beszéde is. „A felejtés ellenszere az emlékezés” – figyelmeztette az egybegyűlteket Szász, aki szerint a választóknak kötelességük emlékezni arra, hogy 1989 decemberében miként nyilvánult meg Tőkés és miként Frunda. Az RMDSZ csúcsvezetőségének nyilatkozataira reagálva Orbán Viktor nevetségesnek tartotta a személyét illető afféle támadásokat, miszerint beavatkozik az erdélyi magyarság belügyeibe. „Egyesek szerint amit én teszek, nem segítség, nem kiállás, nem mankó, hanem egyenesen belügyekbe való beavatkozás. Karikatúraszagú az egész – nyugtázta Orbán. – Mindaddig, amíg célunk a magyar nemzet határokon átívelő egyesítése, egyfolytában be fogunk avatkozni egymás ügyeibe!” Orbán szerint Tőkésnek nincs szüksége arra, hogy ő mellette kampányoljon – nem a püspök, hanem az általa képviselt ügy mellett emel szót.

Sepsiszentgyörgyön az ökumenizmus jegyében zajlott hétfőn este a kampányrendezvény, ahol közel 5000 érdeklődő gyűlt össze. Az unitárius templomdombon beszélő református püspököt a katolikus templomkertből tapsolták meg. A tömeg tapssal fogadta Tőkés Lászlót, Orbán Viktort és kíséretüket. Üdvrivalgás tört ki Szilágyi Zsolt kampányfőnök bejelentésére, miszerint a legutolsó belső közvélemény-kutatás szerint „a biztos szavazók körében Tőkés közel 10 százalékkal vezet a pártlistával szemben”. Kovács István házigazda unitárius lelkész felszólalásában Albert Álmos polgármestert bírálta. „Nem kis nyomás nehezedett rám, amikor a város polgármestere közpénzekből fizetett újsághirdetésekben személyeskedő, rágalmazó írást tett közzé” – mondta. „Le vele!” – kiáltotta válaszul a tömeg. Orbán Viktor és Tőkés László is az autonómia kivívásának szükségességéről szólt. A Fidesz-elnök kijelentette: „az erdélyi magyarság az autonómia nélkül nem tud boldogulni”, és felszólította a jelenlévőket: „olyan embert küldjenek Brüsszelbe, aki szívén hordozza az autonómia ügyét”. Tőkés az RMDSZ 12 pontos nyilatkozata kapcsán kijelentette: „Az RMDSZ pontosan annak megvalósítását mulasztotta el, amivel most választásokat akar nyerni”. A püspök a román választókhoz román nyelven szólt.

Kovács Zsolt, Szucher Ervin


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés