
Fotó: Krónika
Kolozsváron szélsõséges román fiatalok az Új Jobboldal elnevezésû félfasiszta légionárius szervezet magyarellenes megmozdulása után súlyosan bántalmaztak egy 17 éves magyar diákot, mert hóna alatt összecsavart piros-fehér-zöld zászlóval, mellén kokárdával igyekezett a ’48-as megemlékezésre. Támadói közül kettõt a rendõrség azonosított, és a bíróság döntése nyomán szabadlábon védekezhetnek a rablás és testi sértés gyanújával indított eljárás során. Budapesten ezúttal sem maradtak el a zavargások: a fõváros utcáin néhány száz rendbontó több órán keresztül randalírozott szombaton este, a tüntetõk többször összecsaptak a rendõrökkel. Az arcukat sállal eltakaró, csuklyás kabátot viselõ fiatalok kukákat gyújtottak fel, személygépkocsikat rongáltak meg, Molotov-koktélokkal támadtak a rohamrendõrökre, akik könnygázt vetettek be ellenük. Incidensek tarkították a magyar kormánypárti politikusok köztéri felszólalásait, sõt a nemzeti ünnepen szokásos állami kitüntetések átadását is, miután Blaskó Péter színmûvész Gyurcsány Ferenc kormányfõ elleni tiltakozásképp nem fogadta el a Kossuth-díjat. Olvassa el írásunkat!
Ököllel a kokárda ellen
Véres incidensbe torkollt a március 15-i ünnepségsorozat Kolozsváron, ahol román szélsõséges fiatalok egy csoportja súlyosan bántalmazott egy 17 éves magyar diákot, mert hóna alatt összecsavart piros-fehér-zöld zászlóval, mellén kokárdával igyekezett a ’48-as megemlékezésre. Az eszméletét percekre elvesztõ Lészai Lehel (képünkön jobbra) támadói közül kettõt a rendõrségnek sikerült vizsgálati fogságba helyeznie, ám azóta szabadlábon védekezhetnek. Kiderült, hogy az Új Jobboldal (Noua Dreaptã) elnevezésû félfasiszta román légionárius szervezet szimpatizánsai, akik a kincses városi megemlékezésekkel párhuzamosan tüntettek „a magyar szeparatizmus ellen”.
Ismerõs szlogenek
„Figyelem, a rendõrség arra kér, hogy a Szent Mihály-templomhoz ne hajtsatok be, mert a magyaroknak valami ünnepségük lesz, és nagy tömeg gyûl össze. Vétel” – szólalt meg szombaton délelõtt a távbeszélõben a taxistársaság diszpécsere, mire a vonalban valaki így reagál: „A magyarok inkább ünnepeljenek otthon, Magyarországon. Vétel”. Méterekre voltunk már a Széchenyi (Mihai Viteazul) tértõl, a taxisofõr pedig ízes erdélyi román nyelven válaszol kollégájának: „Mennél te az édesanyád p…ba, bunkója! Vétel.” A téren Mihály vajda lovas szobra elõtt az Új Jobboldal mintegy hetven híve – többnyire a helyi U labdarúgócsapat kemény magja – és néhány nyugdíjas gyülekezett. Kezükben kelta kereszttel díszített, valamint román nemzeti lobogók és „Nem a szeparatizmusra!” feliratok. Alexandru Sântu, a szervezet kolozsvári vezetõje arról beszélt, hogy március 15-e azonos a mindenkori románellenességgel, negyvenezer román legyilkolásával és Erdély Magyarországhoz csatolásával, a székelyföldi autonómiaigény pedig a koszovói albánokéhoz hasonló irredenta törekvés. „A magyarok 1989 óta százezer románt ûztek el a Székelyföldrõl, amely maholnap független területté válik. Ha az államfõ, a kormány és a parlament nem reagál, akkor majd teszünk mi azért, hogy lecsendesítsük a magyar szélsõségeseket” – hangoztatta a szónok. Követelte: a Nemzeti Liberális Párt „rúgja ki” a kormányból az RMDSZ-t, mert „Németországban sincs német-kurd, és Nagy-Britanniában sincs angol-pakisztáni kormánykoalíció”. George Bara a náci hóhérokhoz hasonló gyilkosoknak nevezte a ’48-as magyar forradalmárokat, közöttük Bem Józsefet és Petõfi Sándort, akiknek romániai ünneplése szerinte olyan, mintha Izraelben Hitlert, Himmlert vagy Goebbelst ünnepelnék. A Sarmisegetusa Alapítvány képviseletében a kolozsvári polgármesteri hivatal protokollfõnöke, Ionuþ Þene a haza védelmére szólította fel a jelenlevõket, akik „Székelyföld – román föld!”, „Szerbia! Szerbia!”, „Koszovó szerb föld!”, „Cluj nem Kolozsvár!”-rigmusokba kezdtek. Amikor a „Kifelé, kifelé a magyarokkal!” és a „Románia nem kér belõletek!” jelszavak harsantak fel, a szónokok berekesztették a gyûlést. „Azért szerveztünk ellentüntetést, hogy visszautasítsuk a székely szeparatizmust. Az autonómia ugyanis az elsõ lépés az elszakadás felé” – magyarázta a Krónikának a civilben történész Ionuþ Þene.
Szabadlábon a támadók
Félórával az Új Jobboldal tüntetését követõen ijedtségtõl remegõ magyar testvérpár érkezett a Szent Mihály templom elõtti térre. „Az ünnepségre tartottam, kokárdával a kabátomon, kezemben egy felcsavart magyar zászlóval, amikor az alsóvárosi kétágú református templom melletti kettes számú rendõrség ablaka alatt öt-hat fiatal rám rontott. Egy magas, piros-sárga-kék sálas ököllel arcon vágott, leestem, erre elkezdtek ütlegelni, rugdosni. Senki meg sem szólalt, szóváltás nem volt közöttünk” – részletezte a történteket lánytestvére társaságában Lészai Lehel, az Apáczai Csere János Gimnázium tizedikes diákja, akinek ajka és bal arca felrepedt, a bal szeme pedig bedagadt az ütések nyomán. Miután támadói a zászlóval elszaladtak, a rendõrök bevitték õt az õrsre, ahol lemoshatta arcáról a vért. Az áldozat aznap édesapjával feljelentést tett a rendõrségen, majd a csendõrségen megtekintették az Új Jobboldal tüntetésén készült felvételeket, amelyek alapján Lehel felismert néhányat a támadói közül. A rendõrségnek a titkosszolgálatok bevonásával sikerült azonosítania két román fiatalt, akiket még szombaton este, egy bajnoki kosárlabda-mérkõzésen õrizetbe vettek. A rablással és testi sértéssel gyanúsított 17 éves Andrei F. és a 18 éves Rãzvan D. – az U futballcsapat szélsõséges megnyilvánulásairól közismert szurkolótáborának tagjai – a kolozsvári bíróság tegnapi döntése nyomán szabadlábon védekezhet. „2008-ban még mindig itt tartunk, hogy ököllel megyünk valakinek azért, mert magyar? Ezek után hogy magyarázzam meg a fiamnak, hogy nem szabad radikális megoldásokhoz folyamodni?” – méltatlankodott az incidens nyomán a Krónikának a magyar diák édesapja, Lészai Lehel református lelkész, teológiai tanár. A diákon a röntgenfelvételek nem mutattak töréseket, de az estét a kolozsvári idegsebészeti klinikán töltötte.
Egyoldalú párbeszéd?
Eközben a zsúfolásig telt Szent Mihály-templomban Kovács Lajos római katolikus fõesperes, Pap Géza erdélyi református, valamint Adorjáni Dezsõ evangélikus püspök a belsõ szellemi megtisztulás szükségességét hangoztatta. László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök, kolozsvári polgármesterjelölt beszédében külön üdvözölte az ünnepségen jelen levõ román városi tanácsoskollégáit. „Tíz évvel ezelõtt is acsarkodtak ellenünk a forró fejû, sovén fiatalok Kolozsvár utcáin. Igaz, csak néhányan voltak, de elegen ahhoz, hogy a gyengébb idegzetû nemzettársainkat megfélemlítsék, ünnepünket megrontsák. Azóta a gyûlölködõ retorika már nem állja meg a helyét, de még most is léteznek ilyenszerû próbálkozások” – hangoztatta László Attila. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzenetének felolvasása elõtt Cseh Áron, a Magyar Köztársaság kolozsvári fõkonzulja kijelentette: „1848 üzenetét tiszteletben tartva mi nem elveszünk máséból, hanem adunk a magunkéból, és hiszünk a kölcsönös bizalom és párbeszéd erejében”.
Az ökumenikus istentisztelet után a protestáns teológia hallgatóival az élen a gyülekezet a volt Biasini Szálló elé vonult. „Emil Boc polgármester engedélyével a Vasgárda ma megtartotta elsõ gyûlését Kolozsváron. Nekik is, magunknak is mondjuk: a nemzeti szimbólumok szabad használatát törvények írják elõ, ez ellen sem a magyar iskolákat beszüntetni szándékozó Dan Voiculescu, sem a minket kitelepíteni akaró Gheorghe Funar nem tehet” – hangoztatta Eckstein-Kovács Péter szenátor a magyarellenes tüntetés és az apáczais diák bántalmazása kapcsán. Máté András RMDSZ-es képviselõ reményét fejezte ki, hogy a szombati incidens az utolsó ilyen Kolozsváron, Cãlin Platon prefektus pedig sajnálatosnak nevezte a történteket. Különben a városháza protokollfõnökeként ugyanaz a Ionuþ Þene vitte a Biasini Szállóhoz a polgármesteri hivatal koszorúit, aki a magyarellenes tüntetést is szervezte. Lapunknak úgy nyilatkozott: nem hívei az erõszaknak, elhatárolják magukat a magyar középiskolás bántalmazóitól, a rendõrséget azonban felszólítják, hogy „idegen állami jelképek birtoklása” miatt büntessék meg a diákot. Þenének a magyar megemlékezésen való részvételét Boros János alpolgármester kérdésünkre nyilvánvaló provokációnak nevezte, és közölte: az RMDSZ számon kéri Emil Boctól a légionáriusrendezvény engedélyezését, amelyet egyébként számos román civil szervezet is elítélt. Tegnapi közleményében Emil Boc azzal védekezett, „nem volt törvényes alapja” az Új Jobboldal-akció betiltásának.
Magyarellenes megmozdulást szervezett különben az Új Jobboldal Bukarestben is, ahol a szélsõséges fiatalok horogkeresztes pólókban masíroztak, Sepsiszentgyörgyön és Piatra Neamþon pedig a székely autonómiatörekvés veszélyeire figyelmeztetõ röplapokat terjesztettek.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.