Hirdetés

Nyárádszereda: parkosítás templom nélkül

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Továbbra is ortodox templom nélküli parkot akar a város központjában a nyárádszeredai önkormányzat, amely a tér teljes felújításába kezdett. A parkban helyet kap viszont egy magyar jellegű emlékmű, amelyről egyelőre még nem tudni, kinek a tiszteletére állítják.

Szucher Ervin

2009. április 15., 08:482009. április 15., 08:48

„Lehet, hogy egy Petőfi-szobor, lehet, hogy egy háborús emlékmű, de az is megeshet, hogy valami más lesz. Erről még nem döntött a tanács, majd akkor hozunk határozatot, miután kikértük a civil szervezetek és az egyházak véleményét. Mi előkészítjük a terepet, aztán, ha nem is az idén, de egy-két éven belül csak kerül oda valami” – fejtette ki lapunknak Dászkel László, a nyárádmenti kisváros elöljárója, akivel a főtér átrendezési munkálatait vettük szemügyre.

Teljesen megújul a park

A teljes parkfelújítás a környezetvédelmi minisztériumhoz 2008-ban benyújtott pályázat révén vált lehetségessé.

A szaktárca 400 ezer lejt biztosított a célra, a helyhatóság 80 ezer lejjel járult hozzá a terv kivitelezéséhez. A polgármesteri hivatal közbeszerzési osztályának szakelőadója, Orbán Melinda elmondta: a munkálatok jó ütemben haladnak, és, ha az időjárás továbbra is kedvez, április végére befejeződnek.

A felújítás során a marosvásárhelyi Procon 16 Kft. létrehozza a díszkivilágítást, lefekteti az öntözőberendezést, új, piskótakővel kirakott sétányokat alakít ki, ivókutat ásat, új padokat helyez el, helyenként kicseréli, máshol pótolja a növényzetet, előkészíti az elképzelt emlékműnek szánt terepet, a park közepén pedig szökőkutat épít.

A budapesti Corvinus kertészeti egyetem Nyárádszeredában működő kihelyezett tagozata jelezte: tanárai és diákjai révén szívesen besegít a tájrendezési munkálatokban és új dísznövények ültetésében. A városka lakói is örömmel fogadták az egykor szerdán tartott vásárok helyszínének átalakulását.

„Ez a park immár negyedik átrendezése. Az elsőnél, nem sokkal a háború után, amikor a vásárteret először parkosították, apám szekerével jómagam is segédkeztem” – idézte fel a hatalmas tér múltját a nyugdíjas Balogh István, miközben a járdaszegélyt rakó munkásokkal csevegett.

A park része a vitatott terület

Kérdésünkre, hogy mi lesz a sorsa annak a parkrésznek, amit az ortodox egyház templomépítés céljából magának követel, Dászkel László polgármester leszögezte: a hivatalos okiratokban közterületként szerepel, és a főtéri park része. „Mindaddig, amíg a városháza vagyonleltárán van, és a parknak része, nem lehet külön területként kezelni. Ezért úgy döntöttünk, hogy oda is lefektetjük a föld alatti kábeleket és csatornákat” – mondta el Dászkel.

Mint ismeretes, a mindössze néhány tucat hívet számláló görögkeleti egyház hagymakupolás templomot szeretne építeni a főtér felső részében. Ennek érdekében a múlt év végén az alapkövet is letették, és keresztet helyeztek el a leendő templom helyére. A keresztet ismeretlen személyek eltávolították, az önkormányzat pedig büntetést rótt az építkezési engedély kiváltását mellőző egyházra.

A városatyák  népszavazás kiírásával szerették volna kikérni a lakosság véleményét a zöldövezet sorsát illetően, ám Marius Paşcan prefektus kieszközölte a tanácsi határozat felfüggesztését. A legutóbbi fejlemények szerint az ortodoxok hajlandóak lennének egy, a parkon kívüli telken is építkezni, amenynyiben az önkormányzat a rendelkezésükre bocsátja azt. A vitatott parkrészért újabban a görög katolikus egyház is perel, ugyanis az államosítás előtt ennek a tulajdonát képezte a terület.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
Hirdetés