
Kelemen Hunor a szavazáson való részvételre buzdít
Fotó: Mohácsi László Árpád
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra buzdítja szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a család alkotmányos meghatározásának a módosításáról október 6-7-én tartandó népszavazáson, és szavazzanak a lelkiismeretük szerint.
2018. szeptember 21., 18:282018. szeptember 21., 18:28
A szövetség álláspontját hosszas vita után pénteken fogadta el a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a testület kolozsvári ülése után tartott sajtótájékoztatón elmondta: még a népszavazás kiírása előtt közvélemény-kutatást készíttetett a szövetség az erdélyi magyarság körében, s ez azt mutatta ki, hogy
Ezt is figyelembe véve kérik azt, hogy az emberek éljenek a szavazati jogukkal, vegyenek részt a népszavazáson, és szavazzanak a lelkiismeretük szerint. Hozzátette: olyan toleráns közös álláspontot alakítottak ki, amelyik a megbékélést teszi lehetővé, és amelyikbe mindenki személyes meggyőződése belefér.
– magyarázta a döntés hátterét Kelemen Hunor.
Korábban az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint a Maszol.ro portálnak adott interjúban kijelentette: a család meghatározásához kapcsolódó alkotmánymódosítás jogi értelemben fölösleges és értelmetlen, társadalmi szempontból kirekesztő, politikai szempontból pedig káros és hamis, ezért nem fog részt venni ezen. Hasonló álláspontra helyezkedett a közösségi médiában Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke.
Romániában állampolgári kezdeményezésre tartanak népszavazást október 6-7-én, amelynek tétje, hogy az alkotmány „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként” határozza meg a családot, megakadályozva ezáltal, hogy törvényt hozzanak az azonos nemű párok házasságáról.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
1 hozzászólás