
Harrach Péter: Úzvölgye egy olyan hely, ahol nagy szükség van az összetartozás kifejezésére
Fotó: MTI/Kovács Attila
A nemzeti összetartozás napja alkalmából az úzvölgyi katonatemetőben rótta le kegyeletét Harrach Péter a KDNP országgyűlési frakcióvezetője.
2019. június 04., 17:332019. június 04., 17:33
2019. június 10., 22:492019. június 10., 22:49
A politikus az MTI-nek elmondta: Gergely Andrással, Csíkszentmárton polgármesterével ment Úzvölgyébe, és a polgármester kinyitotta számára a temetőt. Így az ott eltemetett magyar katonák emlékművénél róhatta le kegyeletét.
Fontosnak tartotta, hogy a nemzeti összetartozás napján olyan helyekre is eljussanak az Országgyűlés képviselői, ahol nagy szükség van az összetartozás kifejezésére. Úgy vélte, ilyen hely Úzvölgye, és ilyen helyek azok a csángó falvak, amelyeket a hegyek közül Moldvába leereszkedve látogat meg a nap során.
Harrach Péter felidézte:
„Itt most alkalmunk volt egy veszélyeztetett magyar katonai temető sírjai előtt fejet hajtani, és egyúttal azt kifejezni, hogy az összmagyarságért vagyunk felelősek, nemcsak a jelenért, hanem az elmúlt idő hősi halált halt katonáiért épp úgy, mint a jövőért. Ezt a felelősséget tovább kell adnunk a következő generációnak" – nyilatkozta a politikus.
Harrach Péter az MTI kérdésére azzal magyarázta, hogy a magyar kormány képviselői eddig nem hallatták hangjukat a sok vitát kiváltó temető ügyében, hogy meggyőződésük szerint a sérelmeket elsősorban diplomáciai úton kell rendezni, és „nem a nyilvánosság szintjén kell kezdeni a rendezést”. Hozzátette: tudomása szerint
Azt is hozzátette: a vitatott témák egy részében a történészeknek kell megegyezniük.
„Olyan sérelem érte a magyar hősi temetőt, amit rendezni kell, és úgy gondolom, ezt a rendezést diplomáciai úton kell megvalósítani” – nyomatékosította a kisebbik kormánypárt országgyűlési frakcióvezetője.
Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy
Magyarország magyarázatot kért diplomáciai úton a temetőben történt beavatkozásra
Fotó: Pinti Attila
Az egykori államhatár mellett fekvő, lakatlan Úzvölgye település közigazgatásilag a 33 kilométerre fekvő Csíkszentmártonhoz tartozik, de Hargita és Bákó megye kataszteri hivatala 2001-ben a település területét a 25 kilométerre fekvő Dormánfalvának juttatta. A Bákó megyei kisváros polgármestere április közepén e megállapodás alapján a moldvai településre telekkönyveztette a katonai temetőt. A településről 2017-ben költözött el az utolsó lakos.
A temesvári ítélőtábla jogerősen felmentette Nicolae Robut, a Béga-parti város korábbi polgármesterét a hivatali visszaélés vádja alól abban a korrupciós ügyben, amelyet kilenc évvel ezelőtt indított ellene az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
A Sebes-Körös szurdokvölgyében elénk táruló pazar látványhoz messze nem tudtak „felnőni” a Kolozsvár és a magyar határ között húzódó vasútvonal felújítását engedélyező hivatalnokok.
Az épített felelős kezelését nevezte prioritásnak Demeter András kulturális miniszter, miután pénteken ellátogatott Szilágycsehbe, ahol a hónap eljén összemlott a református templom tornya. Kiderült, temetőre bukkanhattak a ledőlt templomtorony alatt.
Nemzetközi csalás gyanúja miatt felmondja a kolozsvári körgyűrű második szakaszának kivitelezési szerződését a kincses város, miután a közbeszerzést elnyerő cégtársulás bosnyák tagja azt állítja, a beleegyezése nélkül tüntették fel a pályázatban.
Uzsorakamatra nyújtott törvénytelen hitelek, valamint zsarolás és rongálás bűncselekményének gyanúsítottjainál tartottak pénteken négy házkutatást Kolozsváron és a kincses város szomszédságában fekvő Szászfenesen.
Újabb férfi holttestét emelték ki pénteken a Tiszából a folyó romániai partján, az ukrajnai Aknaszlatinával szemközt található Szarvaszó és Hosszúmező közötti térségben.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
Nagyszabású bővítés vár a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolára, miután a helyi tanács csütörtöki ülésén elfogadta a tanintézet új melléképületének részletes kivitelezési terveit.
Fűtőközpontok szerelőjének adta ki magát, és fél év alatt kilenc embert vert át egy 40 éves páncélcsehi férfi. A Kolozs megyei illető 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a kolozsvári bíróság.
Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.
szóljon hozzá!