
Pelbárthidai hívek a templom előtt
Fotó: Ghitea-Szabó József/Facebook
Rengeteget jelent a helyi közösség számára, hogy megújulhatott a Bihar megyei Pelbárthidán a magyar kormány jóvoltából a középkori eredetű református templom, amelynek a nemzeti összetartozás napján tartották az ünnepélyes átadóját. Ghitea-Szabó József református lelkész a Krónikának elmondta, a gyülekezet életében a felújítás fordulatot jelent, mert a templom belső tere teljesen megváltozott.
2023. június 10., 19:442023. június 10., 19:44
2023. június 12., 11:382023. június 12., 11:38
A magyar kormány által létrehozott és finanszírozott, a budapesti Teleki László Alapítvány szervezésében működő Rómer Flóris-terv keretében újították fel a református templomot Pelbárthidán. A restaurált istenházába már az elmúlt év folyamán jártak a helyi hívek, az ünnepélyes átadást viszont június 4-én tartották. Pelbárthida mintegy 400 lelkes lelkes, körülbelül fele részben magyarok lakta falu Bihar megyében, a magyar határ közelében.
Ghitea-Szabó József – aki tizenharmadik éve szolgál pelbárthidai lelkészként – a Krónika megkeresésére elmondta, a restaurálást 2010-ben kezdték, falkutatással és egyéb régészeti feltárásokkal, a dokumentáció előkészítésével, a pályázás folyamatával, és nagyon sokat segített a Teleki László Alapítvány, amely felkarolta a tervet, így megvalósulhatott a felújítás a Rómer Flóris terv keretében.
A szépen felújított, középkori eredetű pelbárthidai templomban májusban tartották a konfirmációt, összesen 9 fiatal – köztük 5 roma ifjú – erősítette meg hitét
Fotó: Ghitea-Szabó József/Facebook
Amint a Teleki László Alapítvány beszámolt róla,
Ghitea-Szabó József elmondta, a református gyülekezet 180 lelket számlál, és
„A gyülekezet életében a felújítás fordulatot jelent, mert a templom belső tere teljesen megváltozott. A felújítás előtti állapothoz képest nagy mértékben módosult, ez pedig kellemes meglepetés volt számomra is, a gyülekezet, a közösség pedig nagyon pozitívan fogadta” – mondta Ghitea-Szabó József.
Ghitea-Szabó József lelkész (jobbról) és a perbálthidai közösség egy része a templom előtt
Fotó: Ghitea-Szabó József/Facebook
Arra is kitért, általában meg szokott történni egyes közösségek esetében, hogy a felújításokkal kapcsolatos változásoktól idegenkednek az emberek, a megszokottat nehezen hagyják maguk mögött. „A templom Árpád-kori részének középkori hangulatát igyekeztünk visszaállítani, a gyülekezet idősebb és fiatalabb tagjai is pozitívan álltak ehhez a dologhoz. Az tapasztalható, hogy
Hozzátette, a felújításnak sok a pozitív hozadéka: vannak olyan gyülekezeti tagok, akik a felújítás előtt különösebben nem jártak istentiszteletre, így konkrétan nem kapcsolódtak be a gyülekezeti munkába, most viszont igen. „A felújítás folyamata arra is jó volt, hogy nemcsak a templom újult meg, hanem a közösség is. Megújult, megerősödött, mert vannak olyanok, akik 20 éve nem voltak templomban, de a felújítást követően elkezdtek járni. Azért mondom ezt így, hogy elkezdtek járni, mert a felújítás igazából a tavaly nyáron már elkészült” – mondta el a lelkész.
A pelbárthidai Cocoș Stelyan Márk tehetséges roma fiú rajza a templomról, a rajzot könyvjelzőkre és az átadó meghívójára is rányomtatták
Fotó: Cocoș Stelyan Márk
Kérdésünkre a település etnikai összetételéről is beszélt Ghitea-Szabó József. Mint mondta, a lakosságnak durván számolva egyharmada magyar, egyharmada román és egyharmada cigány – utóbbiak közül nagyon sokan tartoznak a református közösséghez.
Kérdésünkre azt is elmondta, hogy Pelbárthida magyar lakossága felekezet tekintetében szinte egységes: a legtöbben reformátusok, négy személy római katolikus és van néhány baptista – de rendszeresen a református gyülekezetbe járnak ők is.
A Bihar megyei település templomának restaurálását a budapesti Teleki László Alapítvány szervezésében működő Rómer Flóris-terv keretében végezték
Fotó: Teleki László Alapítvány/Facebook
„Egyébként működtetünk egy felzárkóztató programot főleg cigány és hátrányos helyzetű gyerekek számára. Ennek a szépen rajzoló fiúnak így fedeztük fel a tehetségét és megkértük, hogy rajzolja le a templomot” – mondta el Ghitea-Szabó József. Hozzátette, a felzárkóztató programban hetente másfél-két órában foglalkoznak egyfajta iskola utáni tevékenység keretében a gyerekekkel.
A templom ünnepélyes átadóját a nemzeti összetartozás napján, június 4-én tartották
Fotó: Teleki László Alapítvány/Facebook

Megújult a felső-háromszéki Esztelnek római katolikus erődített templomának tetőszerkezete a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Rómer Flóris Terv támogatásával – közölte honlapján a Teleki László Alapítvány.

Ismét áll a nagyernyei református templom hetvenhat évvel ezelőtt ledőlt tornya, a Maros megyei településen található istenháza a magyar kormány támogatásával kívülről-belülről megújult.
Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.
Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.
Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
szóljon hozzá!