
Archív felvétel
Fotó: Boda L. Gergely
Noha a marosvásárhelyi önkormányzat készen áll arra, hogy meghirdesse a magyar–román fordítói szolgáltatásra a versenytárgyalást, mindaddig nem teszik ezt meg, amíg legalább egy személy nem jelenti be részvételi szándékát.
2018. június 13., 23:082018. június 13., 23:08
Kali István, az RMDSZ helyi szervezetének ügyvezető elnöke szerdán lapunknak elmondta: a belügyminisztérium honlapja szerint Maros megyében mintegy 160-an rendelkeznek hivatásos magyar–román tolmácsengedéllyel, és
A megkeresett fordítók különböző okokra hivatkozva utasították el az RMDSZ és a polgármesteri hivatal kérését. Volt, aki a Marosvásárhelytől való távolságra, más a szinkronfordítás nehézségeire hivatkozva mondott nemet. Értesüléseink szerint az, aki vállalta volna, csillagászati összeget követelt a havi néhány órás munkáért.
Az RMDSZ szerdán nyilvánosan is meghirdette a szinkrontolmácsi szolgáltatásra vonatkozó felhívását. „Mindenképpen meg szeretnénk találni a megfelelő embert vagy embereket, hogy még véletlenül se fordulhasson elő, hogy a városháza közzéteszi az ajánlatot a közbeszerzési honlapon, és senki nem jelentkezik” – magyarázta Kali István. Az ügyvezető elnök elismerte, ő maga sem hitte volna, hogy bő öt hónap leforgása alatt nem fognak szakembert találni, aki havi egy-két alkalommal vállalná a fordítói munkát.
Az eddigi gyakorlat szerint az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártja (POL) néhány képviselője élt a közigazgatási törvény biztosította lehetőséggel, és szólalt meg néhány mondat erejéig anyanyelvén.
Marosvásárhelyen azok után vált akkut problémává a szinkrontolmács hiánya, hogy a tavalyi év utolsó óráiban a városháza egyik alkalmazottja Google-fordító segítségével tett közzé magyar nyelven egy, az utcai szilveszterezésre invitáló felhívást. A fordítás tragikomikusra sikeredett, például a marosvásárhelyiek szót a program tragumuráknak írta, a boldog új év helyett pedig boldog születésnapot kívánt.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
szóljon hozzá!