
Vass Levente szerint az egészségügyi ágazat rendelkezik megfelelő számú személyzettel
Fotó: Veres Nándor
Nem okoz fennakadást az iskolák, kórházak működésében a statisztikai adatok alapján kimutatott munkaerőhiány a lapunk által megszólaltatott szakértők szerint. Az oktatásban legrosszabb esetben szakképzetlenekkel pótolják az űrt, ugyanakkor az egészségügyben többnyire az jelent nehézséget, hogy bizonyos szakterületeken, vagy éppen vidéken érhető tetten a hiány.
2022. február 22., 11:242022. február 22., 11:24
2022. február 22., 11:302022. február 22., 11:30
Az elmúlt év utolsó negyedében 45 ezer betöltetlen állást tartottak nyilván Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) által a napokban közölt adatok szerint. Az üresen maradt munkahelyek száma egy év alatt enyhén csökkent, viszont az előző negyedévhez viszonyítva emelkedett.
és a honlapján közzétett jelentésében az INS arra figyelmeztet, ezeken a területeken kizárólag a szakmai besorolást vették figyelembe, vagyis nem vizsgálták, hogy állami vagy versenyszférában hirdetik a munkahelyeket.
Vass Levente szerint a mintegy 170 ezer fős egészségügyi állományhoz képest az 5800 betöltetlen állás nem jelent nagy számot, az ágazat rendelkezik megfelelő számú személyzettel. Az egészségügyi minisztérium államtitkára rámutatott, a gond egyes szakterületeken, régiókban, valamint a város és falvak közötti aránytalanságban mutatkozik meg.
Vass Levente lapunk kérdésére elmondta, a kórházi alkalmazásokat az ágyszámok alapján hajtják végre, külön szakonként meghatározott, hogy egy adott ágyszámhoz hány orvos és asszisztens rendelhető, az intenzív terápián például kevesebb beteget kell ellásson egy orvos és egy asszisztens.
– vázolta az államtitkár. Hozzátette, a járványhelyzet enyhült, bár ragályos, az omikron kevésbé súlyos lefolyású megbetegedést okoz, így azt tapasztalják, hogy a kórházak igénybevétele 20–30 százalékkal csökkent, a nem covidos megbetegedéseknél is. Ennek tükrében
Az egészségbiztosító az ellátott esetszám után fizet, márpedig jelenleg is vannak olyan kisebb kórházak Romániában – a magyarok lakta vidékeken is –, amelyek összköltségvetése 95–97 százalékát teszik ki a személyzeti költségek, vagyis kevés marad gyógyszerre, kötszerre, a kórházi ellátáshoz szükséges anyagokra. Ezt az államtitkár szerint törvényes kerettel kell rendezni, például lehetőséget biztosítani a kórházaknak, hogy „kölcsönadják” egymásnak a szakembereket.
Az így felszabaduló humánerőforrást a járóbeteg-rendelés felé kell irányítani, legyen minél több szakrendelő a kórházakban szerződésben az egészségbiztosítási pénztárral, hogy a betegek ne kelljen várakozzanak, vagy fizessenek a szakorvosi ambuláns ellátásért” – mutatott rá Vass Levente.
Az oktatásban az állások 99,9 százalékát betöltötték, az üresedés csak átmeneti
Fotó: Veres Nándor
A lapunk által megszólaltatott oktatási szakértő szerint a tanügy esetében csak pillanatnyi állapotot rögzít a betöltetlen állások megléte, ezek ugyanis csak addig maradnak üresek, amíg meghirdetik őket, és lebonyolítják a formaságokat. Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő kifejtette, a pedagógus állások száma minden tanévben a megalakuló osztályok számától függ, alkalmazzák a kerettantervet, az generálja az óraszámokat, és alkalmazzák a pedagógust.
Viszont ezek a töredékállások sem szerepelnek már betöltetlenül, azokra már nem lehet abban a tanévben pályázni.
Kiss Imre rámutatott, a versenyszférában is betöltik az állásokat, hiszen az órákat meg kell tartani. A kisegítőszemélyzet esetében pedig még így is túl kevés állást hagynak jóvá, akár több titkárra, könyvelőre, takarítóra is lenne igény. „Ha tanév közben megüresedik egy állás, mert valaki elmegy nyugdíjba, vagy más munkahelyet választ, azt azonnal meghirdetik és betöltik, ha valaki fizetetlen szabadságra megy, ideiglenesen alkalmaznak helyette. Az oktatásban az állások 99,9 százaléka be van töltve, ha nem is sikerül szakképzett munkatársat találni, akkor szakképzetlent alkalmazunk, a 0,01 százalékos üresedés is csak átmeneti” – szögezte le lapunknak Kiss Imre.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!