Hirdetés

Nem létező kocsiba szóló jegy, késés, üzemképtelen klíma: nem kellemes kaland manapság Nagyváradtól Csíkszeredáig vonatozni

Vonatozás. A több mint tizenhárom órán át tartó út során az ember alapos ízelítőt kap a romániai vasúton uralkodó állapotokból •  Fotó: Bálint Eszter

Vonatozás. A több mint tizenhárom órán át tartó út során az ember alapos ízelítőt kap a romániai vasúton uralkodó állapotokból

Fotó: Bálint Eszter

A vonatozás lehet kellemes élmény még Erdélyben is – a Nagyvárad és Kolozsvár közötti szakasz felújítása miatti kényszerű kerülő nyomán azonban ma egyáltalán nem az. Nem létező helyre eladott helyjeggyel, késéssel, nem működő légkondicionálóval tarkított, Nagyváradtól Csíkszeredáig, egész napon át tartó utazásunkról olvashatnak élménybeszámolót – avagy mi megtettük vasúton az utat, hogy Önöknek már ne kelljen.

Balogh Levente

2024. augusztus 30., 09:552024. augusztus 30., 09:55

2024. augusztus 30., 10:532024. augusztus 30., 10:53

Nagyváradról Csíkszeredáig elvonatozni általában még úgy sem annyira megterhelő, hogy a szerelvény a közismert romániai infrastrukturális körülmények miatt nagyjából tíz órán keresztül döcög az Alföldtől a Székelyföldig. A vonat viszonylag kényelmes, és a kiinduló ponttól a célállomásig egyenesen halad, nem kell átszállni, van klíma, és ha az ember torka kiszárad, illetve megunt a helyén ücsörögni, akkor az étkezőkocsiban iszogatva dobhatja fel az utazást.

A dolog akkor válik igazi kihívássá, ha ezen feltételek egyike sem adott. Jelenleg pedig ez a helyzet.

Hirdetés

A Nagyvárad és Kolozsvár közötti, mintegy 150 kilométeres szakasz teljes felújítási és villamosítási munkálatai miatt ezen a pályaszelvényen legalább 2026 második feléig teljes egészében szünetel a forgalom, így aztán jókora kerülőt kell tenni.

korábban írtuk

Kolozs megyében valamivel gyorsabban halad a Kolozsvár–Nagyvárad-vasútvonal felújítása, mint Biharban
Kolozs megyében valamivel gyorsabban halad a Kolozsvár–Nagyvárad-vasútvonal felújítása, mint Biharban

Ha nem is túl gyorsan, de haladnak a Kolozsvárt Nagyváraddal, illetve a határral összekötő vasútvonal felújítási munkálatai – derül ki a Román Vasúttársaság (CFR) által közölt adatokból.

Először északnak, Érmihályfalva felé, majd ott kell átszállni az eredeti, Nagyváradot átszelő útvonal helyett az érmelléki kisvároson, majd Szatmár és Szilágy megyén keresztül Kolozs megye irányába forduló szerelvényre, amely Désnél csatlakozik be a Budapestről a Székelyföld felé haladó vonatok eredeti útvonalába.

Az utazás röpke tizenhárom órát vesz igénybe, annak betudhatóan, hogy Érmihályfalván közel két órát kell várni a csatlakozásra – ha az ember a Hargita Intercityvel utazik.

Van persze alternatíva is: a Koronával, amelyre a változatosság kedvéért Nagykárolyban kell két órát várakozni – mindezt az izgalomfaktor fokozása érdekében este tíztől nagyjából éjfélig, hiszen éjszakai járatról van szó.

Bár ezen legalább van étkezőkocsi. Mi azonban inkább nappal utaztunk, így a Hargita mellett döntöttünk. Amihez – mint már említettem – előbb Érmihályfalvára kellett eljutni. Ez Nagyváradról nem akkora ördöngösség –

a menetrend szerint reggel 8 óra 55 perckor induló szerelvény mozdonyvezetője ráadásul a jelek szerint sztahanovi érdemekre hajtott, mert egy perccel korábban indult.

A szerelvény amúgy két kocsiból áll – felszálltunkkor magamban mosolyogva konstatáltam, hogy biztosan rajta felejtették egy korábbi „bevetése” nyomán azt a feliratot, amely szerint Nyírábrányon és Budapesten keresztül Bécsig megy.

Aztán az 1 óra 20 perces utazás végén

meglepődve szembesültünk a ténnyel, hogy a kétkocsis szerelvény valóban a császárvárosig megy

– és tulajdonképpen még örültünk is neki, mert kiváló szórakozást biztosított a kétórás várakozás első felében. Végig nézhettük ugyanis, amint lecsatlakoztatják a mozdonyt, hogy a néhány perccel utánunk Nagybányáról beérkezett, szintén kétkocsis szerelvénnyel összekapcsolva, majd egy, Magyarország irányából érkezett – naná, hogy két kocsiból álló – szerelvény MÁV Startos mozdonyát elé fogva elinduljon Budapest, majd Bécs irányába.

Mindezt végig nézni egész jó „moziélményt” jelent a várakozás első órájában. Főleg úgy, hogy a burleszkfaktor is befigyelt:

a vonat konkrétan ott felejtette a peronon beszélgetésbe merült kalauzt.

Aki végül mégsem ragadt Érmihályfalván, mivel rádión értesítették a mozdonyvezetőt, aki mintegy háromszáz méter után megállította a szerelvényt, hogy bevárja a lóhalálában loholó, pórul járt kollégát…

Ezt követően azonban a maradék egy órában maradt a tömény unalom, ugyanis még resti sincs – hiába jegyeztük meg, hogy azért a pénzért a román és a magyar vasúttársaság is biztosíthatná a továbbiakban is a minőségi szórakozást a rostokolni kénytelen utazók számára.

Érvényes jegy fantomhelyre, puhára főzött utasok

De ha izgalomra vágytunk, akkor mégiscsak megkaptuk – igaz, már a szerencsére késés nélkül befutó Hargitán. Amelyre azonban nem lehet azonnal felszállni, mivel előbb a határőröknek végig kell „bogarászniuk” a Budapestről érkező vonatot. Ami két okból sem tartott hosszasan: egyrészt mert alig ült rajta utas, másrészt meg a változatosság kedvéért ez is csak két kocsiból állt.

És itt jött a kellemetlen meglepetés:

a helyjegyünk a 429-es kocsiba szólt – ebben a szerelvényben azonban csak 426-ös és 427-es volt.

A jegypénztáros hölgy viszont készségesen kioktatott, hogy akinek a 429-es kocsiba szól a jegye, az a 427-esre szálljon, mivel a másik kocsi Marosvásárhely felé megy majd tovább.

Nincs tömeg. Szerencsére annak ellenére sem volt zsúfoltság, hogy a szerelvény pontosan feleannyi kocsiból állt, mint azt előzetesen jelezték •  Fotó: Balogh Levente Galéria

Nincs tömeg. Szerencsére annak ellenére sem volt zsúfoltság, hogy a szerelvény pontosan feleannyi kocsiból állt, mint azt előzetesen jelezték

Fotó: Balogh Levente

Megkönnyebbülve nyugtáztam magamban, hogy akkor csupán annyi történt, hogy nem cserélték le a sorszámokat, pedig milyen kellemetlen lenne, ha egyszer csak valaki benyitna a fülkébe, és közölné, hogy elnézést, de neki a 427-es kocsi ugyanazon helyére szól a helyjegye.

Mintegy húsz perc múlva, Nagykárolyban

egyszer csak valaki benyitott a fülkébe, és közölte, hogy elnézést, de neki a 427-es kocsi ugyanazon helyére szól a helyjegye.

Szerencsénkre nem a mi fülkénkbe nyitott be, hanem a szomszédosba – de ettől még nem volt kevésbé kellemetlen élmény végighallgatni a vitát, amelyben az egyik fél arra hivatkozott, hogy ő kifizette a jegyet, és azt mondták, hogy ebbe a kocsiba szálljon, a másik viszont azzal, hogy ő konkrétan ebbe a kocsiba és erre a helyre választotta ki a jegyet.

A helyzet abszurditását csak fokozta, hogy mindkettejüknek igaza volt, hiszen kiderült:

a vasúttársaság felületein négy kocsiból álló szerelvény szerepel, és annyira is értékesítettek jegyeket.

Végül az odahívott kalauz oldotta meg a helyzetet, aki felkérte a nem létező kocsiba szóló érvényes jeggyel rendelkező utasokat, hogy menjenek át egy másik fülkébe, majd ő gondoskodik róluk. Bennünket ez azért nem nyugtatott meg, ezért jeleztem a kalauznak, hogy mi is hasonló helyzetben vagyunk. Ő pedig meglepően készségesnek bizonyult: közölte, hogy jelzi a központi szolgálatnak, osszák újra a helyjegyeket a valós helyzetnek megfelelően.

Nemsokára pedig érkezett is az sms – mivel online váltottunk jegyet, a telefonszámunkat is megadtuk –, hogy

„technikai problémák” miatt nem az eredetileg megadott számú kocsiból áll a szerelvény, ezért új, ezúttal már létező helyeket kaptunk.

Ráadásul első osztályra – nem mintha ennek bármi jelentősége lett volna, hiszen már eleve az első osztályú kocsiban ültünk. Vagyis ez jól végződött, de ha nem kapunk új helyjegyet, nagy gond valószínűleg akkor sem lett volna, mivel annak ellenére sem volt sok utas, hogy

a szerelvény pont feleannyi kocsiból állt, mint arról előzetesen tájékoztattak.

Egy másik, nem kevésbé kellemetlen probléma azonban nem oldódott meg ilyen hamar. Kiderült ugyanis, hogy a klímaberendezés nem működik – jobban mondva bizonyos időközönként néhány másodpercre beindult ugyan, de ez nagyjából annyit segített, mint halottnak az aszpirin.

A kalauz erre csak a vállát tudta vonogatni, hogy

a mozdony valamely csatlakozója nem kompatibilis a MÁV-os kocsikéval, ami miatt amúgy a konnektorokban sem volt áram.

Esély arra, hogy a helyzet megváltozzon, legfeljebb Dés után kínálkozott, ahol a dízelmozdonyt elektromosra cserélték. A dési megállót követően ez a probléma is megoldódott – legalábbi egy időre. Szeretfalvánál ugyanis ismét leállt a légkondi, majd utána igencsak rapszodikusan működött, így aztán gondoskodtak róla, hogy az utazás nagy része alatt olyan érzésünk legyen, mintha konzervdobozban, lassú tűzön főzött gőzgombócok lennénk.

Zombimozdonyok és a Sztalker miliője

Egyébként az utazás során a festői természetes táj mellett

annak is szemtanúi lehettünk, hogyan hagyta tönkre menni a kiszolgáló infrastruktúrát a Román Vasúttársaság a Partiumtól Erdély keleti végéig.

Székelyhíd, Érmihályfalva, Nagykároly és Zilah vasútállomása mellett a raktárépületek, a műhelyek és egyéb ingatlanok szinte háborús állapotokat idéznek. Csak azért nem mondom azt, hogy a környékükön le lehetne forgatni Tarkovszkij Sztalkerjének a folytatását, mert a Sztalker egyes helyszínei hawaii-i luxusüdülőnek hatnak a román vasút infrastruktúrája mellett.

A gördülőállomány sincs sokkal jobb állapotban,

a mozdonyok egy része úgy fest, mintha a mozdonyok körében végigsöpört volna a zombiapokalipszis: kopott, málladozó festék, horpadások, lukak, rozsda, csöpögő olaj jellemzi őket.

Viszont annak ellenére, hogy úgy néznek ki, mintha a leselejtezett járművek ócskavastemetőjéből szöktek volna ki, még úgy-ahogy mozognak.

Zombimozdony. A vontatóegységek jó része csodaszámba megy: mármint csoda, hogy megy •  Fotó: Bálint Eszter Galéria

Zombimozdony. A vontatóegységek jó része csodaszámba megy: mármint csoda, hogy megy

Fotó: Bálint Eszter

A pálya mentén sem kevésbé elhanyagolt a környezet: másfél-két méter magasan burjánzanak a különféle gyomnövények, amelyek körében kiemelt létszámban képviselteti magát minden allergiás rémálma, a parlagfű. A vasúttársaság ráadásul arról is gondoskodott, hogy a lehető leghosszabb ideig gyönyörködhessünk a panorámában, mivel

útközben nagyjából 30 percnyi késést is összeszedett.

Végül a közel 14 órás utazás nyomán némileg megtörve, alaposan kifáradva, ám számos élménnyel gazdagabban vergődtünk le a vonatról a csíkszeredai állomáson. De azért azzal a megjegyzéssel, hogy ebből az élményből egyszer bőven elég volt.

És már nagyon várjuk, hogy elkészüljön a Nagyvárad és Kolozsvár közötti szakasz felújítása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 30., vasárnap

Havazás és havas eső várható a hegyvidékeken

A hegyekben havas eső és havazás várható az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerint.

Havazás és havas eső várható a hegyvidékeken
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Advent lelkisége: az ünnep nem a digitális térben születik – Jobbágy Júlia unitárius lelkész a karácsonyi készülődésről

Ahhoz, hogy az ünnepvárás valóban belső átéléssé alakuljon, önmagunkat is meg kell próbálnunk megkeresni – mondta el a Krónika megkeresésére az adventi lelkiségről, készülődésről Jobbágy Júlia, a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség segédlelkésze.

Advent lelkisége: az ünnep nem a digitális térben születik – Jobbágy Júlia unitárius lelkész a karácsonyi készülődésről
2025. november 29., szombat

Fekete retek: nemcsak mézzel, népi gyógyszerként, hanem többféleképpen is elkészíthető

Nagyanyáink mézzel társítva, orvosságként adták a betegnek az egész télen hozzáférhető fekete retket. Jó tudni, hogy más népek gasztronómiájában levest, salátaféléket is készítenek belőle. Hetente gasztronómiai cikkel jelentkezik a Krónika.

Fekete retek: nemcsak mézzel, népi gyógyszerként, hanem  többféleképpen is elkészíthető
2025. november 29., szombat

Családi kreatív foglalkozásokkal kezdődtek az adventi programok a torockói Duna-házban

Vasárnap délben, az unitárius templomban tartott istentisztelet után közös adventi gyertyagyújtást rendeznek a Duna-ház előtt.

Családi kreatív foglalkozásokkal kezdődtek az adventi programok a torockói Duna-házban
Hirdetés
2025. november 29., szombat

Hatodik napja keresik a Bucsecs-hegységben eltűnt túrázót

Az Országos Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a család kérésére közzétette annak a fiatalembernek a fényképét, aki a múlt vasárnap tűnt el a Bucsecs-hegységben.

Hatodik napja keresik a Bucsecs-hegységben eltűnt túrázót
2025. november 28., péntek

A több mint tízmillió lejes veszteség ellenére kapott 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot az erdészeti igazgató

Tavaly mintegy 15 millió lej, az idei első félévben pedig már 12 millió lej veszteséget halmozott fel az Aradi Erdészeti Igazgatóság, melynek korábbi vezetője, Teodor Țigan 100 ezer eurós nyugdíjazási prémiumot vett fel a nyáron.

A több mint tízmillió lejes veszteség ellenére kapott 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot az erdészeti igazgató
2025. november 28., péntek

Kolozsvárról Bukarestbe bő két óra alatt – tényleg megérjük?

A következő évtized elején kezdődhet a Bukarest–Kolozsvár–Budapest nagy sebességű vasút romániai tervezése, és 2040 környékén valósulhat meg.

Kolozsvárról Bukarestbe bő két óra alatt – tényleg megérjük?
Hirdetés
2025. november 28., péntek

Új szabályok a tűzijátékokra: börtön is várhat a szabályszegőkre

A pirotechnikai eszközök használata terén egy augusztusi törvénymódosítás során számos szigorítást vezettek be. Nemcsak súlyos pénzbírságot, hanem bűnvádi eljárást és börtönbüntetést is kockáztat, aki az új szabályokat áthágja a tűzijátékok terén.

Új szabályok a tűzijátékokra: börtön is várhat a szabályszegőkre
2025. november 28., péntek

Három lopás nyolc nap alatt: rács mögé került a nagyváradi visszaeső tolvaj

Szinte ki-be járt a nagyváradi rendőrségi fogdába az az 51 éves margittai férfi, akit az elmúlt napokban többször is lopáson értek, míg végül a bíróság elrendelte 30 napos előzetes letartóztatását.

Három lopás nyolc nap alatt: rács mögé került a nagyváradi visszaeső tolvaj
2025. november 28., péntek

Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú Újszentesen

Ezzel „helyreáll” a rend a Temes megyei településen, ahol eddig is használatban voltak a magyar megnevezések, de egy újszentesi lakos „feljelentése” nyomán eltávolították azokat.

Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú Újszentesen
Hirdetés
Hirdetés