
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Aeroportul Oradea
A határrendészet szállított le a repülőgép fedélzetéről egy utast a kolozsvári reptéren, miután az megtagadta, hogy feltegye és viselje a védőmaszkot.
2021. október 20., 13:232021. október 20., 13:23
Az eset hétfőn este történt a Ryanair légitársaság Kolozsvár–London járatán. A gépen azután robbant ki botrány, hogy az egyik utas megtagadta, hogy feltegye és viselje a védőmaszkot, számolt be egy másik utas beszámolója alapján a Cluj.24.
A hírportál szerint a maszkellenes férfi azután tagadta meg az utaskísérők kérését, hogy a pilóta bejelentette: a nem megfelelő időjárás miatt kicsit késik a felszállás.
A határrendészek végül a többi utas éljenzése közepette leszállították a repülőgépről, így az elindulhatott úticélja felé. A határrendészet közlése szerint a rendbontó utas egy 43 éves brit állampolgár.
Fabian Bădilă, a Kolozs megyei határrendészet szóvivője a Cluj24-nek elmondta, hogy a férfit 2500 lejre bírságolták az utazási előírások megszegése miatt.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
szóljon hozzá!