2010. június 22., 10:152010. június 22., 10:15
A finanszírozási szerződést tegnap a sajtó jelenlétében írta alá Kiss József zágoni polgármester és Simion Creţu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója. A projekt értékéből 2,5 millió lejt az EU költségvetéséből, 396 ezer lejt az államkasszából fedeznek.
Zágon önrésze mindössze két százalék, a 61 ezer lej kifizetésében a megyei önkormányzat is támogatja a községházát. Kiss József elmondta, Zágon Háromszék egyik legnagyobb községe, a három iskolában összesen 720 magyar, román és roma diák tanul. A több mint száz esztendős Mikes Kelemen Iskola épületének teljes szerkezeti megerősítését, a tető cseréjét és 22 osztályterem felújítását végzik el a pályázati pénzből.
A projekt futamideje húsz hónap, de az elöljáró abban bízik, hogy jóval hamarabb sikerül befejezni. Elmondta: három éve dolgoznak a pályázaton, a községháza saját alkalmazottai állították össze, hetente küldték a kiegészítő dokumentumokat. „Nem hibáztatok senkit, de akkora volt a bürokrácia, hogy többször is közel jártunk ahhoz, hogy feladjuk” – mondta.
| A lehívható pénzalap kétszeresére nyújtottak be pályázatokat a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez – közölte tegnap Simion Creţu igazgató. Június 18-áig összesen 857 projektet nyújtottak be 963,7 millió euró vissza nem térítendő támogatásra. Ebből eddig 116 pályázatra írták alá a finanszírozási szerződést, ami 174,2 millió euró támogatást jelent, a lehívható összeg 38,2 százalékát. További 55 projekt az előszerződés szakaszában van, ezekre 108 millió eurót adhatnak. Másik 99 projekt a tartaléklistára került, ezek 115,9 millió eurós támogatásról szólnak. Jelenleg 260 projekt áll értékelés alatt, míg 327-et visszautasítottak. Az igazgató szerint Kovászna megye a középmezőnyben helyezkedik el, 88 pályázatot nyújtottak be összesen 130 millió euróra. Simion Creţu, elismerte a régión belül a kisebb megyék gyakran hátrányos helyzetbe kerülnek, és úgy vélte, szakmai szempontból működőképes lehet az RMDSZ régió-átszervezési projektje . |
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.