Hirdetés

Ne tagállamfüggő legyen a televíziós sugárzási jog

Nyelvek szerintire kellene változtatni az országok szerint leosztott televíziós sugárzási jogot, ez a megoldás ugyanis lehetővé tenné, hogy a határokon túl élő nyelvi közösségek is élvezhessék az államok által megvásárolt jog előnyeit – hangzott el az Európai Parlament (EP) kisebbségi munkacsoportjának e heti ülésén.

Rostás Szabolcs

2010. július 09., 10:522010. július 09., 10:52

A tanácskozáson többek között felmerült a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság közvetítése kapcsán a nemzeti kisebbségek nyelvén történő televíziós sugárzás korlátozásának problémája is. Mint ismeretes, mindez aktuális kérdés Erdélyben is, ahol a Román Közszolgálati Televízió kizárólagos jogára hivatkozva a Romtelecom Dolce műholdas műsorszórója felfüggesztette a Magyar Televízió sugárzását a mérkőzések idejére. A Romtelecom azután döntött a képernyő elsötétítése mellett, hogy az RTV bepanaszolta az MTV-t az Európai Műsorszolgáltató Uniónál, a magyar csatorna pedig köteles volt felszólítani a vele partnerségben lévő romániai kábelszolgáltatókat, hogy a mérkőzések idején kódolják a műsorát. A frakcióközi intergroup strasbourgi ülésén a dél-tiroli német csatorna (RAS) képviselői elmondták, miután a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) csak az adott ország nemzeti csatornájának adott közvetítési jogokat, Olaszország egyetlen kisebbségi nyelven, németül sugárzó csatornája sem közvetítheti a világbajnokságot. A dél-tiroli szakemberek arról is tájékoztatták az EP-munkacsoport tagjait, hogy beadványban fordultak a FIFA-hoz, de azt a szervezet elutasította arra hivatkozva, hogy a műsorszolgáltatás jogait nem régiók, hanem államok szerint adják. Paradox módon viszont a műholdon keresztül közvetítő német társaságok adásai – így például a ZDF és ARD – egész Európában foghatók. Az ülésen résztvevő Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő támogatta azt a dél-tiroli javaslatot, miszerint felül kell vizsgálni a tévéközvetítési tevékenységet szabályozó EU-direktívákat, vagyis hogy a sugárzási jog leosztásának elve ne tagállamfüggő, hanem nyelvi közösségre leosztott legyen.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
Hirdetés