
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
A közlekedési miniszter után az infrastrukturális nagyberuházásokat monitorozó civil szakemberek is megerősítették: napokon belül átadhatják az észak-erdélyi autópálya Szilágynagyfalu és Berettyószéplak közötti szakaszát. A szilágysági és a megyehatár menti bihari település közötti 13,5 kilométeres aszfaltcsík lesz az első átadott sztrádaszakasz, amely Szilágy megyében húzódik.
2023. szeptember 17., 12:152023. szeptember 17., 12:15
2023. szeptember 17., 12:232023. szeptember 17., 12:23
A Pro Infrastruktúra Egyesület vasárnapi Facebook-bejegyzésében emlékeztetett, hogy az eredeti határidő 2023 februárja volt. A török építő, a Nurol „nem mozgott rosszul” első romániai munkája során, de kiemelkedőt sem alkotott. Ha csak rajtuk múlt volna, már júliusban átadhatták volna a forgalomnak a pályaszakaszt, ám – mint ismeretes – a román hatóságok bürokratikus akadályok miatt késlekedtek egy ideiglenes bekötőút megvalósításával, mely még a megyehatár szilágysági oldalán fekvő Porc település mellett levezeti a forgalmat a régi úthálózatra.

Júniusra várták, majd augusztusra tolták az ezredik romániai sztrádakilométert is magában foglaló, a Bihar megyei Berettyószéplak és a Szilágy megyei Szilágynagyfalu között épülő autópálya-szakasz használatba adását, most pedig már őszről beszélnek.
„Végül is ezzel az átadással elérjük az ezerkilométeres »mérföldkövet«. 968,31 km autópályát vehetünk nyilvántartásba, amelyhez hozzáadódik 39,85 km gyorsforgalmi út a DEx12-esen, Slatina–Balș között. 1008,16 km gyorsforgalmi és... biztonságos út. Mintegy harmada annak a 3000 km-nek, amellyel rendelkeznünk kellene az országban, hogy modern úthálózatról beszélhessünk” – olvasható a civil szakemberek bejegyzésében.
Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură
Mint ismeretes, a Pro Infrastruktúra Egyesület régóta kardoskodik az autópálya-építések mellett, melyek létfontosságúak a romániai utak biztonságossá tétele érdekében – ez az egyetlen mód, hogy jelentősen csökkenjen a halálos közúti balesetek száma, és Románia ne legyen európai éllovas e tekintetben. Közlésük szerint ehhez
Egyébként kedden Sorin Grindeanu közlekedési miniszter is azt nyilatkozta, jövő héten átléphetjük az 1000 kilométeres határt a Szilágynagyfalu–Berettyószéplak sztrádaszakasz átadásával. A tárcavezető úgy fogalmazott: 2024 végéig 250 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adhatnak át Romániában.

Sorin Grindeanu közlekedési miniszter szerint 2024 végéig 250 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adhatnak át Romániában.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
szóljon hozzá!