
Fotó: Nagyváradi önkormányzat
Nagyváradon felavatták kedden a rendszerváltás óta eltelt csaknem harminckét év után az első új villamosvonalat Romániában. A 11 millió eurós ráfordításból kialakított sínpárokon szerdán indulnak útjuknak az első menetrend szerinti járatok.
Az utolsó tesztelések zajlottak kedden délután a Nagyváradon az áfa nélkül 11,6 millió finanszírozásból kialakított új villamosvonalon, amelyen szerdán végre el is indulnak az első menetrendszerinti járatok. „A villamosvonal fejlesztése premiernek minősül az 1990. utáni Romániában” – büszkélkedett a beruházást ismertető keddi sajtótájékoztatón Florin Birta, a Körös-parti város polgármestere.
Mint a keddi sajtóeseményen elhangzott, az útvonal készen áll a villamosok és az utasok fogadására, mindössze az elektronikis utastájékoztató kijelzők kihelyezése van még hátra, amire az ígéretek szerint a napokban sor kerül, illetve egy rövid szakaszon az időjárás nem tette lehetővé a füvesítést, így ezt is egy későbbi időpontra halasztották.
érintve a Ceyrat utcán épült új lakónegyedeket, a hamarosan elkészülő új sportcsarnokot, az Auchan bevásárlóközpontot, a belvárost és a vasútállomást is.
Fotó: Nagyváradi önkormányzat
Adrian Revnic, a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) igazgatójának tegnapi bejelentése szerint az új járatok 10 percenként közlekednek majd, ugyanakkor a követési idő a későbbiekben a kihasználtság függvényében módosulhat.
Fotó: Nagyváradi önkormányzat
Egyébként az elmúlt hetekben közfelháborodást okozott a városban, hogy a frissen füvesített vonalszakaszokra több ízben is behajtottak az autósok, tönkre téve a gyepszőnyeget, amelyet a kivitelezőnek még azelőtt ki kellett cserélnie, hogy egyáltalán beindult volna a villamosforgalom.
Fotó: Nagyváradi önkormányzat
Egy futárszolgálat munkatársa, akit szintén rajtakaptak, amint a friss zöldfelületen autózik, ugyanakkor azzal védekezett, hogy a műholdas navigációs rendszer irányította a villamosvonalra, abban ugyanis autózható útként szerepel a szakasz. Ennek kapcsán Florin Birta kedden elmondta, hogy az önkormányzati illetékesek már gondolkodnak azon megoldáson, amely révén megakadályozhatóvá válik, hogy az autósok ráhajtsanak a vágányokra.
Az új villamosvonalon új villamosok is járnak majd: nemrég érkezett meg a városba az utolsó abból a húsz vadonat új szerelvényből, amelyeket ugyancsak európai uniós forrásokból vásárolt az önkormányzat, és az aradi Astra vagongyárban készültek.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!