
2010. december 03., 08:582010. december 03., 08:58
A stratéga lényege, hogy a települések közötti tömegközlekedést megpróbálják olyan színvonalon működtetni, mint a városit. Csuzi azt javasolja, hogy a Váradot körülvevő metropolisövezet tizenegy önkormányzatának mindegyike hozzon létre egy-egy, közlekedésért felelős hivatalt, amely aztán a buszvállalatok működési jogát akár közbeszerzési eljárás során, akár közvetlenül odaítéli. A szállítók mindegyikének ugyanolyan tarifával kellene dolgoznia kilométerenként, és a járművek minősége is fontos szempont lenne az engedélyeztetésnél.
A szabályrendszerhez az is hozzátartozik, hogy a vállalatok autóbuszai a buszpályaudvaron kívül útvonalanként csak egy megállóban tehetik le vagy vehetik fel az utasokat a városon belül. Csuzi István azt mondja, a vonatkozó törvények szerint ehhez az egyhez sem volna joguk, de a helyi önkormányzatnak joga van másként dönteni.
Megfogalmazása szerint az ingázókkal szembeni diszkriminációként értékelhető, hogy a városon belül utazóktól eltérően nem kialakított megállókban, hanem a nyílt utcán várják a buszokat, amint ez eddig, a törvényt figyelmen ívül hagyva történt. Számításai szerint Nagyváradra naponta 15–20 ezer ingázó jár öt irányból, a járatok működtetésével húsz vállalat foglalkozik. Az igazgató reményei szerint a szigorúbb szabályok bevezetésével az egyre terjedő feketefuvarozásnak is sikerül gátat vetni.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.