Hirdetés

Nagyvárad: ellenzik az iskolaegyesítést

A nagyváradi Andrei Mureşanu Általános Iskola magyar tagozatos diákjainak szülei nem szeretnék, ha az intézmény összeolvadna az ortodox középiskolával – mondta el lapunknak Biró Rozália alpolgármester. Gheorghe Erdeli intézményvezetőtől megtudtuk, az iskolaegyesítés terve már évekkel ezelőtt megszületett. 2008-ban a Mureşanu igazgatója levélben értesítette a diákok családját arról, hogy valószínűleg összevonják a tanintézetet az egyházi líceummal.

Nagy Orsolya

2010. június 08., 08:442010. június 08., 08:44

Az igazgató elmondása szerint akkor csak néhányan tiltakoztak: nyolc magyar és kilenc román tagozatos gyerek szülei nem értettek egyet az átalakítással. Csütörtökön aztán az alpolgármester személyesen látogatott el az iskolába, hogy a tanárokkal és a szülőkkel az igazgató jelenlétében találkozzék. Itt kiderült, ennél sokkal nagyobb azoknak a száma, akik nem helyeslik a tervet.

Pedig az egyesítést 2009-ben már az iskola vezetőtanácsa is megszavazta, ennek okán pedig a tanfelügyelőség jóváhagyta a dolgot. Most azonban úgy tűnik, a legtöbb magyar szülőnek a legkevésbé sem tetszik, hogy a gyereke ősztől a román egyházi intézménybe járjon, még akkor sem, ha amaz vállalja, hogy a magyar osztályok azután is zavartalanul működhetnek, tehát magyar tannyelvűek maradnak, és hitoktatásban is saját vallásuknak megfelelően részesülhetnek. A szülők legfőbb problémája azonban mégsem ez, hanem maga a tény, hogy gyerekeik valószínűleg nagykamaszokkal közösen járnak majd iskolába, ugyanis félő, hogy azok rossz hatással lesznek a kicsikre, például dohányoznak vagy kötekednek – magyarázta az elöljáró.

Emellett az iskolaigazgatóhoz, Gheorghe Erdelihez is ragaszkodnának, hiszen az ő irányítása alatt jól működött a magyar tannyelvű oktatás az iskolában. Biró Rozália azt mondja, ősszel újra találkozik a magyar szülőkkel, akik akkorra saját bizottságot alakítanak, hogy a tanév megkezdése előtt eldöntsék: az akkorra nagy valószínűséggel már összevont iskolában maradnak-e a magyar osztályok, vagy esetleg névleg átkerülnek egy másik tanintézethez, miközben ugyanabban az épületben maradnak, mint eddig.

Maradnak a speciális osztályok a Báthoryban

Mégsem számolják fel a kolozsvári Báthory István Gimnáziumban 1996 óta működő speciális integrált osztályokat, így a következő tanévben is működhet a diszlexiás, figyelemzavarral és magatartási problémákkal küzdő gyerekeket oktató tagozat. 

Mint ismeretes, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség év elején gazdasági okokból úgy döntött, megszünteti a Báthoryban működő tagozatot, a gyerekeket és pedagógusokat pedig átirányítja a szintén Kolozsváron működő Hallássérültek 2-es Számú Intézetébe.

Az intézkedés ellen a Báthory-gimnázium tanárai és a szülői szövetség is tiltakozott, szerintük a döntés törvénytelen volt, hiszen a jogszabá-lyok szerint a speciális integrált osztályokat nem lehet sem megszüntetni, sem összevonni.

Kiss Előd Gergely

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában

Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.

Zsákba zárt kutyát dobtak a folyóba Szeben megyében: százával indulnak állatvédelmi büntetőeljárások Romániában
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél

A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél
2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
Hirdetés