Nagyüzemek lesznek kisparcellákból: agrárvállalkozók veszik bérbe a megműveletlen területeket a Szilágyságban

Ugyanazokon a mezőgazdasági területeken, ahol a rendszerváltás utáni években több száz ember gazdálkodott, ma a jövedelem egy-két vállalkozó zsebébe kerül. A legtöbb faluban a gazdák hektáronként 500 lej bérleti díjat kapnak egy évre. Ami nem nagy összeg, de figyelembe kell venni azt is, hogy a bérbe adott területek többsége csak név szerint szántóföld, hiszen hosszú évek vagy évtizedek parlagoltatása után előbb a bokrokat, a bozótot kell kiirtani, hogy szántani és vetni lehessen. Pontosan így történt Debren községben is, a Módi Attila és Sándor testvérpáros által működtetett agrárvállalkozás 800 hektárnyi területén.

Építőiparban kezdték

A Zilah és Szilágycseh között elterülő, többségében (79 százalékban) magyarok lakta Debren község falvainak – Debren, Szilágyszentkirály, Szilágyfőkeresztúr, Nagy- és Kisdoba, Vérvölgy, Nagymon és Csóra – határában mintegy 2300 hektárnyi szántóföld van. Az 1989 előtti kommunista éra termelőszövetkezeti világában minden talpalatnyi földet megdolgoztak, de a rendszerváltás utáni években is becsülete volt a mezőgazdaságnak: a visszakapott területeket a gazdák túlnyomó többsége megművelte. A törés a kilencvenes évek második felében következett be, amikor

A gazdák szerint nem érte meg bevetni a földet, mert a terményt a növekvő import miatt nem lehetett értékesíteni, vagy olyan alacsony árat kaptak érte, ami ráfizetésessé tette a termelést.
Módi Attila is így emlékszik. A 38 éves vállalkozó a kilencvenes években gyerekként három testvérével segédkezett édesapjának a földművelésben.

A Módi család húsz hektár szántóföldet művelt, azonban egy idő után a fiúk is kilátástalannak tartották a gazdálkodást, ezért kimentek Magyarországra az építkezéseken dolgozni. A kétezres évek elején tértek haza, és megalapították saját építkezési cégüket, amely 17 alkalmazottal ma is jól működik. Az egyre több megdolgozatlan föld látványa azonban nem hagyta őket nyugodni:

„Láttuk, hogy a szomszédos községekben kezdenek megjelenni a más vidékről érkező és földet bérlő vállalkozók, ezért Sándor öcsémmel elhatároztam, hogy belevágunk a gazdálkodásba is. Miután tanácsot kértünk agronómus ismerősöktől, kiderült, ha legalább száz hektár területet tudunk bérelni az emberektől, megéri belevágni” – mesélte az indulás körülményeit Módi Attila.

Az embereket nem volt nehéz meggyőzni, hiszen a legtöbb gazda földje már évek óta gazban állt. Az eredetileg százhektáros területnagyságot hamar „túlszárnyalták”, hiszen faluról falura járva sok gazdának megtetszett az ötlet, hogy végre valaki bérbe veszi és megműveli a szántóikat. Pár év alatt az összterületet feltornászták 800 hektárra, amiből mintegy ötszáz hektár bebokrosodott, bozótos terület volt.

Ez a fajta integráció ma már nélkülözhetetlenné vált mindennapi munkájukban, hiszen éves átlagban a fogyóanyag-szükségletük mintegy fél millió euró, amelynek egy részét csak bankhitelből tudnák előteremteni. Az együttműködés mindkét cégnek megéri: a szilágysági farm teljes terménykészletét a szatmári nagyvállalat vásárolja fel. A szerződéses alapon rögzített együttműködésbe beletartozik, hogy a szatmári cég mezőgazdasági szakembereivel is a farm rendelkezésére áll. Amikor igénylik, egy-egy agrármérnök kijár a szilágysági farmra agrotechnikai és növényvédelmi szaktanácsot adni.
Módi szerint

a Tövishátnak nevezett tájegységen emberemlékezet óta nem termett hatezer kiló hektáronként búzából, de a napraforgó és a kukorica hozamával is elégedettek.

„A mezőgazdaságban mindig vannak jobb és kevésbé jó évek, ezért a profitot ötéves átlagban kell mérni. Tapasztalatom szerint ilyen hosszabb időszakra pozitív mérleggel zár az ember” – érvel Módi Attila, aki nem ért egyet a folyamatosan siránkozókkal, akik szerint a mezőgazdaságból nem lehet megélni. Már önmagában az évi 150 eurós területalapú támogatást jelentős összegnek tartja, amiből ki tudják fizetni a bérleti díjat, illetve annak járulékos költségeit a gazdák felé.

A Módi család eddig egyetlen uniós agrárpályázatot sem nyert, a farmon mindent önerőből ruháztak be, ezzel együtt mégis elégedettek az eredménnyel. Vendéglátóm azonban megjegyzi: az állandó befektetésnek ára van: három gyerekével és feleségével Zilahon egy tömbházban lakik. Ha egy nagy ház felépítése lett volna a prioritás, akkor valószínűleg nem jön össze a mezőgazdasági befektetés. Úgy véli, ha ők nem bérelték volna ki a földeket, már rég lenne egy idegen vállalkozó, hiszen mostanában nagyon felkapott a Szilágyságban is ez a fajta nagyüzemi gazdálkodás.

– mutatott rá a fiatalember. Hozzátette, a szülők a hibásak, mert a gyerekek úgy nőttek fel, hogy csak rosszat hallottak a mezőgazdaságról. „Egész nemzedékeknek az a téves véleménye alakult ki a gazdálkodásról, hogy abból nem lehet megélni. Ezen a hozzáálláson kellene változtatni, ha itt jövőt szeretnénk magunknak” – érvelt a szilágysági gazda.

Módi Attila szerint a járvány nem volt hatással munkájukra, hiszen tavaly is folyamatosan dolgoztak. Azonban változatlanul gond a munkaerőhiány: annak ellenére, hogy 3–5 ezer lejes nettó fizetést kap egy szakmunkás,

Néhány tapasztalt szakmunkással van szerencséjük, akik mellé azonban csak kezdőket tudnak toborozni, akiket hónapokon át kell betanítani. Mire belekóstolnak a szakmába, többségük már odébb is áll, és külföldön próbálnak szerencsét. Ezt a szélmalomharcot folytatja minden vállalkozó, a koronavírus-járvány pedig nem hozott jó irányú változást a munkaerőpiacon.