2010. november 10., 09:172010. november 10., 09:17
Bart azzal gyanúsítják, hogy október végén öt és fél tonna rezet lopott egy Szalonta közelében balesetet szenvedett teherautóról, és még a bűncselekmény napján túl is adott a színesfémen. Viorel Gavra, a Bihar megyei törvényszéki ügyészség főügyésze szerint az éppen szabadnapos hajdúvárosi felügyelőt a baleset helyszínére siető két munkatársa – Radu Lobonţ és Petru Cionca – értesítette arról, hogy a felborult járműről nagyobb mennyiségű réz a mezőn maradt, szállítsa el onnan, és próbálja értékesíteni; a „fülesért” fejenként 1700 eurót kértek.
Ionuţ Bar két barátjával, Adrian Beneával és Nagy Lajossal még aznap 25 ezer euróért eladta a rezet. A bűncselekményre úgy derült fény, hogy a teherautó fehérorosz sofőrje kihallgatása során jelezte az áru egy részének eltűntét. Két évvel ezelőtt Alexandru Roxin, a hajdúváros rendőrparancsnoka ellen emeltek vádat jogszerűtlen magatartás és okirat-hamisításra való felbujtás miatt, mivel azzal gyanúsították, hogy a kapitányságon felpofozott egy panaszost, majd megpróbálta eltussolni az incidenst. Roxint idén februárban jogerősen felmentette a legfelsőbb bíróság, és visszahelyezték tisztségébe.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.