Hirdetés

Nagyobb beleszólásunk van a döntésekbe – Péró Tamás RMDSZ-es alelnök Arad megye költségvetési tervezetéről

RMDSZ

Péró Tamás, az Arad megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

2008 óta első ízben fordult elő, hogy Arad megye költségvetésének tervezete úgy készüljön el, hogy abba az RMDSZ végrehajtói szerepben szólhatott bele. A tavalyi helyhatósági választások nyomán megalakult új megyei közgyűlés ugyanis Péró Tamást választotta egyik alelnökévé decemberben, így 16 év szünet után lett ismét RMDSZ-es vezető a megyei tanácsban. A valamivel több mint 25 ezres Arad megyei magyarságnak két képviselője van a 33 tagú közgyűlésben, Péró Tamás már a harmadik mandátumát tölti a testületben, de az alelnöki tisztség révén a magyarságnak nagyobb befolyása lett a döntéshozatalban. A jövő héten elfogadásra kerülő költségvetésről, a magyarlakta települések támogatásáról és a megyei alelnöki tisztségnek a magyar közösség szempontjából vett előnyeiről nyilatkozott a Krónikának Péró Tamás.

Pataky Lehel Zsolt

2025. március 13., 19:102025. március 13., 19:10

– Alelnökként sikerült-e azokat a tételeket belefoglalni a költségvetés tervezetébe, amelyeket a vidéki magyar közösségi vezetők, RMDSZ-es polgármesterek prioritásként fogalmaztak meg?

– Több mint 16 év után volt alkalmunk arra, hogy az RMDSZ beleszólhasson a megye költségvetésének összeállításába. Az előző két mandátumban jómagam Bölöni Györggyel, volt kollégámmal próbáltuk önkormányzati képviselőkként kiharcolni a magyar közösség számára fontos beruházások, kulturális események költségvetési finanszírozását. Ez több-kevesebb sikerrel járt, de most előnyösebb helyzetből tárgyalhatunk.

Hirdetés

Összességében a megyei költségvetés alacsonyabb, mint az előző esztendei,

pénzügyi szempontból nehezebb év elé nézünk, de ennek ellenére sikerült megtartanunk, sőt helyenként növelnünk azokat a forrásokat, amelyek a magyar közösséget – is – érintik.

Olyan helyi beruházásokról beszélek, amelyeket a megyei önkormányzat részben vagy teljes egészében támogat. Minden közigazgatási egység vezetősége tudja, hogy mennyire számíthat. Ezenkívül jóváhagyta a testület a megyei és községi rangú utak karbantartására és fejlesztésére szánt keretet. Ez a két forrás az, ami érinti a helyi közösségeket is.

RMDSZ Galéria

A megyeháza

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Az összes politikai szervezet, amelynek képviselői a megyei tanácsot alkotják, egyetértett abban, hogy a megyeszékhely kivételével valamennyi Arad megyei közigazgatási egység támogatásban részesüljön, függetlenül attól, hogy milyen politikai színezetű a vezetése – ilyesmire hosszú idő óta nem volt példa.

Kijelenthetjük, hogy Arad megyében minden olyan településen, amelyen magyar közösség él – még ha nem is RMDSZ-es a polgármester –, támogatást kap a költségvetésből a helyi beruházásokra, Nagyzeréndtől kezdve Borossebesen és Vingán át Németperegig.

Ami az RMDSZ-es polgármesterek, illetve önkormányzatok támogatását illeti, száz-százezer lej fórral indultak, mert az országos költségvetésből kaptak ekkora összeget a működési költségek fedezésére.

Arad megyének a 2021-es adatokat tükröző népszámlálás szerint 410 143 állandó lakosa van, akik közül 27 731-en vallották magukat magyarnak, ami az ismert nemzetiségű lakosság 6,98 százaléka. A magyarok többsége vidéken él, a megyeszékhelyen, Aradon 10 071 magyart tartanak nyilván.

– A magyar polgármesterek mihez kérték az ön segítségét, miket szerettek volna elérni, ami eddig elérhetetlennek tűnt számukra?

– Főleg helyi infrastrukturális beruházásokkal, illetve azok folytatásának a szándékával kerestek meg. Az RMDSZ-es polgármesterek a megyei tanács által előirányzott pénzből nem kaptak kevesebbet vagy többet, mint mások. Egységesen 460 ezer lej támogatás jutott, és az volt a fő szempont, hogy ebből az összegből lehetőleg az önrészt biztosítsák a különböző pályázatokhoz, például az Anghel Saligny fejlesztési program keretében, vagy az Európai Unióhoz benyújtott projektekben. Tehát arra próbáltuk ösztönözni őket, hogy éljenek a pályázás lehetőségével. De voltak olyan esetek, hogy helyi beruházásokra hagytuk jóvá ezt az összeget, mert úgy döntöttek, hogy az fontosabb.

Ezt így tartom helyénvalónak, hogy a polgármesterek az önkormányzati képviselőkkel közösen döntsék el, minek van prioritása, ők ismerik a helyi viszonyokat.

Egyébként a következő időszakban feltérképezzük a magyarlakta települések körüli úthálózatot, és javaslatot fogunk tenni, hogy az elkövetkezendő három évben, tehát a mandátum végéig, melyek azok a munkálatok, amelyeket el kell végezni ezeken az útszakaszokon.

RMDSZ Galéria

„Politikai hovatartozástól függetlenül minden önkormányzat kapott támogatást a megyei tanácstól”

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

– Miben lehet ön a legnagyobb hasznára a magyart közösségnek, illetve a 16 év alatt, amíg nem volt RMDSZ-es alelnök a megyei tanácsban, mi jelentette a legnagyobb hátrányt?

– Politikai egyeztetések nyomán osztják el a költségeket, tehát ebből a tisztségből sem tudok annál többet tenni, mint amiről a politikai egyezség szól. Viszont, ami nagyon fontos, és ami eddig hiányzott, a mindennapi és közvetlen kapcsolat a megyei tanács vezetőségével.

Tehát most sokkal hatékonyabb az ügyintézés, megpróbáljuk rövidre zárni a dolgokat, kiiktatható a bürokratikus ügyintézés.

Ha valahol elakad valami, például kátyúzás, aszfaltozás vagy egy hatástanulmány előkészítése, másként tárgyalnak egy alelnökkel vagy egy önkormányzati képviselővel. Korábban első lépésként az elnökkel kellett megbeszélni, ha szükség volt valamire, ő megtárgyalta az apparátussal, és vagy lett belőle valami, vagy nem. Más a jelenlegi felállás, mert még ha a hatásköreimet nem is léphetem túl, de több rálátásom van a működésre, mint korábban. Azonban ne felejtsük el, minden döntést megelőz egy politikai konszenzus, egy alku, csak így érhetünk el bármit is.

– Egyfajta hátszelet jelent az, hogy az RMDSZ ismét tagja a kormánynak?

– Természetesen! Elismerik az RMDSZ-es miniszterek, államtitkárok munkáját, és nem csak RMDSZ-es polgármesterek keresnek fel különböző problémákkal, hogy legyek kapocs valamelyik minisztérium és közöttük, így segítve a megoldást a gondjaikra.

– Az infrastruktúra fejlesztése mellett kulturális rendezvényekre, egyházi támogatásokra is sikerült keretet elkülöníteni, aminek haszonélvezője a magyar közösség?

– Több mint 500 ezer lejről beszélhetünk, ami a tervezetben szerepel, és amiből kimondottan magyar kulturális eseményeket, rendezvényeket támogathatunk.

Ezek olyan programok, amelyek bekerültek a megyei művelődési központ kulturális eseménynaptárába, tehát garantált a költségvetési finanszírozásuk:

a magyar napoktól kezdve a legkisebb településen tartandó bálra, attól függően, hogy a helyieknek mire volt igényük.

RMDSZ Galéria

Nem csak RMDSZ-es polgármesterek kopogtatnak be az ajtaján

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Emellett a civil szervezeteknek lehetőségük lesz nyílt pályázaton is támogatást szerezniük a rendezvényeik, programjaik megvalósításához, különböző kategóriákban összesen négymillió lejes keretösszeggel fog a közeljövőben pályázatot hirdetni a megyei kulturális központ.

Ezúton is felkérek minden Arad megyei magyar civil szervezetet, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, mert tíz százalékos önrész mellett a költségek kilencven százalékára nyerhetnek támogatást.

A költségvetés tervezetében 1,2 millió lejt irányoztunk elő egyházi támogatásra, konkrétan egyházi tulajdonú ingatlanok felújítására. Tavaly ebből 120-150 ezer lejt kaptak a történelmi magyar egyházak. Nagyjából ugyanennyit oszthatunk szét közöttük idén is. Kérek minden plébánost, lelkipásztor, gyülekezetet, hogy ha van felújításra szoruló ingatlanuk, keressenek minket, hogy segíthessünk a dokumentáció elkészítésében és benyújtásában.

Nem csak RMDSZ-es vezetésű magyarlakta települések kaptak támogatást

Megyeszerte 9 község és 68 város több mint 173 projektje kapott támogatást iskolaépületek felújítására, víz- és csatornahálózat, kerékpárutak építésére, földgáz bevezetésére stb. A magyarlakta települések közül:

  • Nagyiratos a kultúrotthon felújítására, kazánház és szabadidős park építésére költhet el 460 ezer lejt;
  • Kisiratos ugyanekkora összeget kapott az iskola renoválási munkálatainak folytatására, egy vendégház és a községháza felújítására;
  • Németpereg község ebből a pénzből járdákat építhet, középületeket tarthat karban, gázhálózatot alakíthat ki;
  • Tőzmiske községben egy ifjúsági ház és járdák felújítására, illetve a bélzeréndi kultúrotthon hűtőházának a kialakítására kaptak 460 ezer lejt;
  • Sofronya ezt az összeget a földgázhálózat bővítésére használja fel;
  • Vinga község további 50 ezer lejt fordíthat a monostori és majláthfalvi gázhálózat bővítésére;
  • Kisjenőben az erdőhegyi napközit újítják fel 400 ezer lejből;
  • Újvarsándon (Fazekasvarsándon) 75 ezer lejt irányoztak elő a kultúrotthon felújítására;
  • Pécskán 1,125 millió lejből 43 utca aszfaltozását folytatják, illetve a központi óvodaépítés költségeinek egy részét fedezik ebből;
  • Nagyzerénd 50 ezer lejt kap községi utak felújítására.

korábban írtuk

RMDSZ-es alelnököt választottak a megyei tanácsban, de nem lesz magyar alpolgármester Aradon
RMDSZ-es alelnököt választottak a megyei tanácsban, de nem lesz magyar alpolgármester Aradon

Péró Tamást, az RMDSZ Arad megyei szervezetének ügyvezető elnökét választották meg a megyei önkormányzat egyik alelnökének a közgyűlés péntek kora délutáni ülésén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Robbanás Gyulafehérváron: súlyosan megsérült egy férfi, öt lakás megrongálódott

Súlyos sérülésekkel kórházba került egy férfi, miután szombat reggel robbanás történt egy gyulafehérvári tömbházban. Az incidens következtében több lakás és jármű is megrongálódott, valamint 22 személyt kellett evakuálni az épületből.

Robbanás Gyulafehérváron: súlyosan megsérült egy férfi, öt lakás megrongálódott
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Hogy jön a dákoromán kontinuitás a honfoglaláshoz? Párbeszéd a megosztó témákról is

Közösen vizsgálják a legmegosztóbb kérdéseket román és magyar történészek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új eseménysorozatában.

Hogy jön a dákoromán kontinuitás a honfoglaláshoz? Párbeszéd a megosztó témákról is
2026. január 16., péntek

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt

Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt
2026. január 16., péntek

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében

Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében
2026. január 16., péntek

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon

Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon
2026. január 16., péntek

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai

Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt

Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt
2026. január 15., csütörtök

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal

Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal
2026. január 15., csütörtök

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak

A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak
Hirdetés
Hirdetés