Hirdetés

Pécskai alpolgármesteri tisztség: nagyobb célok elérésére sarkallhatja a magyar közösséget a siker

Pécska

Kocsik Imre, Pécska megválasztott alpolgármestere

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Húsz év után sikerült visszaszereznie az alpolgármesteri tisztséget a pécskai RMDSZ-nek. A magyar érdekvédelmi szervezet jelöltje, Kocsik Imre helyi RMDSZ-elnök, volt polgármesterjelölt lett a „befutó” az Arad megyei településen,. Szerinte a jövőben erőt, lendületet, nagyobb önbizalmat és önbecsülést adhat a pécskai magyarságnak a siker: a sok választási kudarc után végre úgy érezhetik a helyiek, hogy meglett az eredménye a szavazatuknak, nem vesztek kárba a voksok, és ez újabb célok elérésére sarkallhatja őket.

Pataky Lehel Zsolt

2025. január 06., 09:012025. január 06., 09:01

A tavalyi helyhatósági választásokon az RMDSZ három mandátumot nyert Pécska képviselő-testületében, amelynek az összetétele úgy alakult, hogy a szövetség jelöltje, Kocsik Imre matematika-fizika szakos tanár lett a győztes a december derekán tartott alpolgármester-választáson (a funkciót a képviselőtestületi tagok közül töltheti be valaki, nem a szavazópolgárok választják meg a polgármester helyettesét). A helyi RMDSZ-szervezet elnöke, volt polgármesterjelöltje szerint a gyakorlati előnyök mellett szimbolikus jelentősége is van a magyarság számára ennek az eredménynek: Arad megye második legnagyobb számú magyar közössége Pécskán él, és a sok választási kudarc után végre úgy érzik a helyi magyarok, hogy meglett az eredménye a szavazatuknak, a város vezetésében is van már képviselője az RMDSZ-nek, és ez a jövőben nagyobb összefogásra ösztönözheti őket.

korábban írtuk

Pécskán húsz év szünet után választottak ismét magyar alpolgármestert
Pécskán húsz év szünet után választottak ismét magyar alpolgármestert

Kocsik Imre személyében az RMDSZ jelöltjét választották meg az Arad megyei Pécska alpolgármesterévé hétfőn. Klebelsberg Kuno egykori magyar kultuszminiszter szülővárosában legutóbb húsz esztendeje volt magyar tisztségviselő a végrehajtásban.

Hirdetés

Kocsik Imrével, a pécskai Ormós Zsigmond Általános Iskola pedagógusával a választási szereplésről és alpolgármesteri tervekről beszélgettünk.

– A helyhatósági választáson elért jó eredménynek köszönhető ez, vagy kellett hozzá a politikai széljárás, a képviselő-testület összetételének változása is?

– Úgy érzem, most minden összejött: jó helyen voltunk, jó időben, mindenki megtette a magáét a kampányban. Persze, hogy kellett a politikai hátszél is, de a helyi csapat érdemei elvitathatatlanok.

– Hány szavazatot kapott ön mint polgármesterjelölt, illetve a tanácsosjelöltek listája?

– Szinte megdupláztuk a polgármesterjelöltre leadott szavazatok számát (620-an voksoltak rá – szerk. megj.), a jelöltlistánk pedig majdnem 900 szavazatot kapott, tehát ott is megnöveltük a számot.

Ezzel három jelöltet sikerült bejuttatnunk a 17 tagú képviselőtestületbe az előző kettőhöz képest.

Azelőtt szintén három tanácsosunk volt, tehát így váltakozott: hol kettő, hol három RMDSZ-es tanácsos volt az utóbbi húsz évben.

Pécska Galéria

A pécskai RMDSZ-székház

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

– A legutóbbi népszámláláson több mint 2300-an vallották magukat magyarnak Pécskán, ez a lakosság több mint 22 százaléka, tehát többre is képes lenne a közösség?

– Igen. Tekintve a legutóbbi, a parlamenti választáson elért eredményeket, ott ezt a szavazatszámot megnöveltük ezerre.

A mi számításaink szerint ezt fel lehetne tornászni 1200-1400 szavazatra, ami már négy, esetleg öt tanácsosi mandátumot jelentene. Sőt, ha ezt el tudnánk érni a polgármesterválasztáson is, akkor egy kis szerencsével nyerhetnénk is.

– Tegyük hozzá: magyar polgármestere van a városnak, még ha Antal Péter a Nemzeti Liberális Párt jelöltjeként is kezdte meg immár az ötödik mandátumát. Tehát egy furcsa helyzet állt elő Pécskán: a tanácsban többségben vannak a románok, a városvezetést mégis két magyar személy jelenti. E szerint megbecsülésnek örvendenek a magyarok a városban?

– Persze, hogy jó a megítélésünk. Az emberek tudják, hogy a magyarok munkaszeretők, szorgalmasak, megbízhatók. Pécska egyébként több nemzetiségű település: laknak itt románok, magyarok, szerbek és romák, de nincs feszültség az etnikumok között.

Pécska Galéria

Idén lesz 200 éve, hogy Pécskán megszületett gróf Klebelsberg Kuno. A néhai művelődéspolitikus, tanügyminsizter szobra a pécskai római katolikus templom kertjében

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

– Miként jellemezhető a pécskai magyar közösség?

– Egy tenni akaró, nyitott közösség. Több civil szervezetünk működik, vannak kulturális rendezvényeink, itt van az iskola, ami bár román–magyar tagozatú, mégis ezt tekintik hagyományosan a magyar iskolának, és nagyon jó a kapcsolat a történelmi magyar egyházakkal.

Összetartók a magyarok, ha szükség van rá, össze tudunk fogni, és meg tudjuk mutatni, hogy még van erőnk. Ennek köszönhetjük, hogy ennyi szavazatot kaptunk, és húsz év után visszaszereztük az alpolgármesteri funkciót.

Minden választásnak úgy indultunk neki, hogy majd most dobbantunk egyet –hát, mostanáig kellett várni.

– Melyek lesznek a prioritásai alpolgármesterként?

– Szeretném, ha a folyamatban lévő pályázatok folytatódnának, ugyanakkor a civil szervezeteink és az egyházaink támogatását megnövelni, esetleg megduplázni az összegeket, az iskola támogatását folytatni, s ezenfelül bármire nyitottak leszünk. Az a cél, hogy közösen vigyük előre Pécskát, ne hátráltassuk a fejlődését.

Pécska Galéria

A városháza főbejárata

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

– Jó a kapcsolat a polgármesterrel?

– Az elmúlt húsz évben elég jól együttműködtünk, a civil szervezeteink megkapták a támogatást – nem mondom, hogy sokat vagy keveset, mert ez nézőpont kérdése, a lényeg, hogy kaptunk pénzösszegeket. Lehetett volna többet is, ennyit sikerült…

– A gyakorlati hasznon túl van egyfajta szimbolikus jelentősége annak, hogy a végrehajtásban van egy RMDSZ-es személy is immár?

– Mindenképp közösségépítő ereje van. Az utóbbi időszakban, mióta megválasztottak alpolgármesternek, az emberek sorra állítottak meg és gratuláltak, hogy végre van eredménye annak, hogy ránk szavaztak. Eddig is támogattak bennünket,

de most már van látszata annak, hogy megkaptuk a 900 szavazatot, sikerült három tanácsot bejuttatni, és megszereztük az alpolgármesteri tisztséget, tehát ez lett a gyümölcse a munkának.

Mindenki pozitívan áll hozzá, most nekünk az a feladatunk, hogy kamatoztassuk ezt, minél többet kihozzunk ebből a lehetőségből, amiért annyit dolgoztunk.

– Mi lesz az ön feladata, hatásköre?

– Január 8-tól veszem át az alpolgármesteri hivatalt, mert abban maradtunk a polgármesterrel, hogy megvárjuk a tanév második moduljának a végét, hogy elintézhessem az ügyeimet az iskolában. Az ünnepek alatt nem volt idő beszélni a feladatokról, de már megkaptam az alpolgármesteri irodát, és valószínűleg Miodrag Stanoiov eddigi alpolgármester feladatait kell ellátnom.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Hirdetés
Hirdetés