Hirdetés

Nagy sikernek örvend az I Love Velo program

•  Fotó: Máthé Éva

Fotó: Máthé Éva

Marosvásárhelyen és Kolozsváron egyaránt sikeresnek bizonyult a tíz napja beindított I Love Velo program, melynek keretében ingyenesen kölcsönözhetnek kerékpárt a lakosok. A Green Revolution Egyesület az önkormányzatok támogatásával Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Jászvásáron, Temesváron és Bukarestben állított fel bicikliparkokat, a fővárosban három helyszínen várják az érdeklődőket.

Máthé Éva

Kiss Előd-Gergely

2010. július 21., 09:012010. július 21., 09:01

A hazai gyártmányú kerékpárok a program támogatója, a Reiffeisen Bank tulajdonában vannak. „Nálunk július 10-étől lehet kerékpárt kölcsönözni. Komoly érdeklődés mutatkozik az akció iránt. Az eddigi rekord a napi 225 igénylés volt” – mondta a Krónikának az egyesület egyik marosvásárhelyi megbízottja, Harasztovics Arnold.

Sikeresnek bizonyult az ingyenes kerékpárkölcsönző program Kolozsváron is – közölte lapunkkal László Attila alpolgármester, aki szerint az első napokban szinte napról-napra megduplázódott a kölcsönző forgalma. Első nap 170-en vették igénybe a szolgáltatást, második nap már 270-en ültek biciklire, míg a harmadik napon már 350-en pattantak nyeregbe. „Nagyon fegyelmezettek az emberek, pontosan visszaviszik a kerékpárokat, így nagyon jól működik a program” – összegzett az elöljáró.
Harasztovics Arnold arról is beszámolt, a bérbevételkor kötött szerződésben a kölcsönző arra kötelezi magát, hogy két óra alatt visszaszolgáltatja a kerékpárt.

Egyórás késés esetében egy hétre, 2–4 órás késés miatt egy hónapra tiltják meg az illetőnek, hogy kölcsönözzön. Ha a késés meghaladja az öt órát, az illető többet nem igényelhet biciklit. A 14 évesnél fiatalabbak csak felnőtt felügyeletével kaphatnak bringát. A kölcsönzők a biciklizés idejére a központban hagyják személyazonossági igazolványukat. Az első kétórás kölcsönzési periódust egy alkalommal – ugyancsak két órával – meg lehet hosszabbítani. A bicikliket 10 és 20 óra között lehet igénybe venni, az utolsó leadási időpont 22 óra. Harasztovics Arnold szerint a biciklikölcsönzés október végéig vagy ha az időjárás engedi, november közepéig tart. Tavasszal pedig újra elkezdődik az akció.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
Hirdetés