Hirdetés

Munkába álltak a bírák

Több megyében is a hetek óta tartó sztrájk felfüggesztése mellett döntöttek tegnap a bírák. Elhatározták: újra munkába állnak, hogy ne halmozódjanak fel túlságosan az ügyek, azonban továbbra is fenntartják azon álláspontjukat, hogy nem vesznek részt a novemberi elnökválasztás lebonyolításához elengedhetetlen választási bizottságokban. Ugyanakkor a továbbiakban is szükségesnek tartják Cătălin Predoiu igazságügy-miniszter menesztését és a nemzeti igazságszolgáltatási paktum aláírását.

Krónika

2009. szeptember 29., 08:282009. szeptember 29., 08:28

Több erdélyi és partiumi megyében is a hetek óta tartó sztrájk felfüggesztése mellett döntöttek tegnap a bírák. Bihar, Szatmár, Szilágy, Szeben és Hunyad megye bíróságain úgy döntöttek: novemberig abbahagyják a tiltakozó megmozdulásokat. Ezt a határozatot hozta pénteken a Beszterce-Naszód és Brassó megyei ítészek közgyűlése is. Kovászna megyében november 20-áig szünetel a tiltakozás, eddig folytatják tevékenységüket a Maros megyei ügyészek is, de számos Erdélyen kívüli megyében is beszüntetik ideiglenesen a sztrájkot.

Cristi Danileţ, a nagyváradi bíróság alelnöke azt nyilatkozta: a bírák újra munkába állnak, hogy ne halmozódjanak fel túlságosan az ügyek, azonban továbbra is fenntartják azon álláspontjukat, hogy nem vesznek részt a novemberi elnökválasztás lebonyolításához elengedhetetlen választási bizottságokban.

Ugyanakkor a továbbiakban is szükségesnek tartják Cătălin Predoiu igazságügy-miniszter menesztését, szerintük ugyanis elsősorban a tárcavezetőt terheli a felelősség az igazságszolgáltatás és a kormányzat között kirobbant konfliktus elmérgesedéséért. A bírák és ügyészek kifejtik, mindaddig nem mondanak le a tiltakozásról, amíg a kormány képviselői alá nem írják a nemzeti igazságszolgáltatási paktumot, ugyanis szerintük egyedül a kormánnyal kötendő megállapodás jelentene garanciát az ágazat megfelelő finanszírozására, a dolgozók bérkövetelésének kielégítésére, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítására.

Mint arról beszámoltunk, országszerte több ezer bíró lépett sztrájkba szeptember elején, így akarva nagyobb összeget kikényszeríteni a kormánytól az igazságügyi rendszer számára. A bírák hetekig csak a legsürgősebb ügyeket tárgyalták. Számos ügyész szolidaritásból szintén felfüggesztette a munkát. A bírák elégedetlenek a munkafeltételekkel, valamint azzal, hogy a Boc-kormány megvonta tőlük a stresszpótlékot, az egységes bérezési törvénnyel pedig évekre befagyasztaná a fizetésüket. Az igazságügyi miniszter törvénytelennek nevezte a több mint három hete tartó sztrájkot.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
Hirdetés