2008. november 20., 16:432008. november 20., 16:43
Rendkívül ritka és értékes műkincseket talált a román rendőrség annak a nemzetközi csempészhálózatnak a tagjainál, akiket a napokban vettek őrizetbe Brassóban. Toma Rus, az országos rendőr-főkapitányság szervezettbűnözés-ellenes főosztályának parancsnoka tegnap közölte, hogy többhetes megfigyelés után november 13-án 21 napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy román és két magyar állampolgárt. A 37 és 45 év közötti férfiakat – akiknek személyazonosságát nem ismertették – azzal gyanúsítják, hogy tucatnyi, európai múzeumból és magángyűjteményből eltulajdonított műkincsekkel kereskedtek. Őrizetbe vételük során a műkincstolvajoknál lefoglalták Matteo di Giovanninak, a firenzei festőiskola képviselőjének Madonna gyermekével és két angyallal című 15. századi festményét, amelynek értékét a bukaresti Szépművészeti Múzeum szakértői 2,5 millió euróra becsülték.
Ugyancsak a bűnbanda brassói lakásán bukkantak rá Ferdinand Georg Waldmüller osztrák festő tavaly több mint egymillió euróra becsült alkotására, ezek emellett több tízezer euró értékben 19. századi órákat, ismeretlen szerzőktől származó festményeket, egyházi értéktárgyakat, ezüstből készült műkincseket találtak. Codruţ Olaru, a szervezett bűnözés és terrorizmusellenes igazgatóság főügyésze közölte, a tolvajok nem ismerték a tárgyak valódi értékét, amit az is bizonyít, hogy egy magát műkereskedőnek kiadó rendőrnek ötezer euróért adták el a Giovanni-festményt. Kiderült, a hálózatot irányító egyik magyar állampolgárt korábban 28 alkalommal ítélték el rablás és lopás miatt. Egyelőre nem bizonyított, hogy az őrizetbe vett személyek lopták el a műkincseket bécsi magánszemélyek gyűjteményéből és múzeumokból.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.