2010. április 09., 09:012010. április 09., 09:01
Előbbit valószínűleg teljes mértékben a város által nyújtott támogatást kihasználva állítják helyre – a lakók már találtak is kivitelezőt –, utóbbit pedig egy magáncéggel kötött partnerség alapján. A polgármester hangsúlyozta: nem kíván beleszólni, milyen céget választ kivitelezőnek a lakóközösség, egyedül azt a feltételt szabja, hogy a vállalatnak legyen tapasztalata műemlék épületek restaurálásában.
Számításai szerint Nagyváradon mintegy háromszáz műemlék és nem műemlék épület vár sürgős felújításra a belváros hivatalosan körülhatárolt területén. Kijelentette: a város az általa működtetett alapítvány révén kizárólag olyan terveket finanszíroz majd akár száz százalékban is, amelyek az épület teljes felújítását célozzák, a tetőzetet és gerendázatot is beleszámítva.
A következő felújítandó palota a Rimanóczy (Iosif Vulcan) utcai Darvas–La Roche-ház lesz, amelyben jelenleg a megye futballklubja, a Bihar FC székel. Az elöljáró azt tervezi, hogy a városi tulajdonban lévő ingatlant áruba bocsátanák azzal a feltétellel, hogy a vevő bizonyos határidőig elvégzi a helyreállítást. Amennyiben késlekedik, a város visszakapja a házat. A belváros másik igen rossz állapotban lévő épülete a neológ zsinagóga, amelynek több forrásból finanszírozott helyreállítását idén el is kezdhetik.
Mint arról beszámoltunk, a városvezetőség vissza nem térítendő kölcsönnel támogatja azokat a lakástulajdonosokat, akiknek lakása műemlék vagy műemlék jellegű épületben található, és amelyet önerőből képtelenek volnának szakszerűen helyreállíttatni. A kölcsön lejárata öt év, a támogatásra a városkasszából idén kétmillió lejt különítettek el.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.