Hirdetés

MPP-kongresszus: ismét halasztott a törvényszék

Újból elhalasztotta a Bukaresti Törvényszék a Magyar Polgári Párt (MPP) gyergyószentmiklósi Országos Tanácsának ülésén (OT) elfogadott határozatok ellen emelt óvás megtárgyalását. Az augusztus 20-i tárgyaláson Szász Jenő ismét a tárgyalás elnapolását kérte a szabadságolásokra hivatkozva.

Hírösszefoglaló

2009. augusztus 23., 14:512009. augusztus 23., 14:51

Az MPP belső ellenzékeként ismert megyei és helyi vezetők úgy vélik: az újabb halasztási kérelem egyértelműen bizonyítja, hogy Szász Jenő jogi érvek hiányában időhúzásra játszik. \"Teszi ezt annak ellenére, hogy nagyon is tisztában van vele, a sorozatos csűrés-csavarással és időhúzással a pártnak okoz kárt, hiszen amíg hatályos bírósági döntés nem lesz, az MPP jogi értelemben gyakorlatilag működésképtelen\" - állítja közleményében az OT kilenc nagyváradi küldötte. Szerintük ezt a tényt nem lehet hangzatos, dagályos demagógiával pótolni, mint ahogyan a legutóbb a gyergyói EMI-táborban is történt, amikor is Szász Jenő – a botrányos gyergyói OT szabálytalanságait firtató kérdésre válaszolva – nem átallotta népes hallgatóság előtt azt állítani: „A párt egy irányba tart, s bár van pár ember, aki másként látja, a megtett lépések jók. A kongresszuson történt szavazás demokratikus volt és jogos, a többség akaratát tükrözte”.

A küldöttek továbbra is a rendkívüli országos tanács haladéktalan összehívását tartja szükségesnek, az MPP normális működési feltételeinek megteremtése érdekében.

A párt több helyi és megyei szervezetének vezetői áprilisban fordult a törvényszékhez az MPP kongresszusi határozatainak semmisnek nyilvánítását kérve. A szervezet Országos Tanácsának március 14-i ülésén a jelen levők közül körülbelül ötven személy hagyta el tiltakozásképp a munkálatokat, miután Szász Jenő szavazásra bocsátotta, hogy az ülésen ne csak az alapszabály értelmében választott küldöttek rendelkezhessenek szavazati joggal, hanem a megyei és helyi önkormányzatokban tisztségviselőként tevékenykedő, ám a kongresszus munkálataira csupán meghívottként érkezett jelenlévők is. A pártelnök felvetésével többen nem értettek egyet, állításuk szerint ez a szervezet alapszabályzatába ütközik.  Állításuk szerint ugyanakkor nem volt idejük megvitatni a módosító indítványokat, zavaros volt a szavazás lebonyolítása és a szavazatok összesítésének módja is. Az MPP elnöke javaslatának elfogadását követően ugyanakkor a  szavazati joggal rendelkező 144 küldött 281 meghívottal bővült ki, akik elsöprő többséggel erősítették meg tisztségében Szász Jenőt.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
Hirdetés