
Szász Jenő úgy véli, az EMNT törekvése is azt bizonyítja, hogy az MPP jó úton jár. „Jómagam már 1996-ban rájöttem, hogy az RMDSZ-en kívül is van élet, és hogy szükség van a választás szabadságának a megteremtésére. Elismerés számomra, hogy 2010-ben erre Tőkés László, az EMNT elnöke is rájött – fogalmazott Szász Jenő. – Úgy gondolom, ha 2010-ig kellett várni ezzel a lépéssel – mondjuk Toró T. Tibornak, az EMNT főideológusának, aki hitt az RMDSZ megújulásában, és most változtatni akar –, akkor ez a döntés az MPP gondolkodásának, törekvéseinek, eredményeinek a visszaigazolását jelenti.” A polgári párt elnöke a Krónikának elmondta, az EMNT továbbra is számíthat az MPP támogatására, s mint mondta, együttműködne a szervezettel, függetlenül attól, hogy párttá alakul vagy sem. Szász ugyanakkor sok sikert kíván az EMNT-nek a majdani aláírásgyűjtéshez.
Az RMDSZ nem kívánja kommentálni az EMNT esetleges párttá alakulását mindaddig, míg a szervezet hivatalosan be nem jelenti efféle szándékait – nyilatkozta a Krónika megkeresésére Takács Csaba, a szövetség megbízott ügyvezető elnöke. Takács szerint egészen biztos, hogy nem Toró T. Tibor fogja eldönteni, hogy az EMNT párttá alakul vagy sem, erről szerinte majd később Bukarestben vagy Budapesten születik döntés.
Mint ismeretes, Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke lapunk tegnapi számában úgy nyilatkozott, az általa képviselt szervezet nem kívánja elvetni azt az alternatívát, hogy létrehozzon egy harmadik magyar pártot. „A jelenlegi állapotokkal szemben szeretnénk alternatívát létrehozni. Én ezt látom a legvalószínűbbnek, mindez azonban a személyes véleményem, mert az EMNT-ben még nem született testületi álláspont ebben az ügyben” – fogalmazott a Krónikának adott interjújában Toró.
A Magyar Polgári Párt szerint alkotmányellenes az a nemrég kibocsátott kormányhatározat, amely a közintézmények személyzetének csökkentéséről rendelkezik. Szász Jenő pártelnök szerint egy sürgősségi kormányrendelet nem szólhat bele egy alapvető intézmény működésébe. Szász szerint egy ilyen rendelkezés az alkotmány által biztosított helyi autonómiát sérti meg, beleavatkozva helyi ügyek intézésébe, amire jogilag nem lenne lehetősége. A polgáriak ezért a nép ügyvédjét kérik fel, hogy támadja meg a határozatot, továbbá közigazgatási pert is indítanak a rendelet ellen.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.