2010. július 29., 09:432010. július 29., 09:43
A Kovászna megyei önkormányzatnál a levelet hétfőn iktatták, Hargita és Maros megye önkormányzatának ajánlott levélben küldték el a felhívást. Fazakas Tibor szerint ezzel a lépéssel nem lehet tovább várni, a folyamatot el kell kezdeni, különben megállíthatatlan lesz a Székelyföld szórványosodása, elszegényedése és az elvándorlás. A székelyföldi régió létrehozásának időszerűségét növeli a gazdasági válság is, hiszen egyértelművé vált, hogy Romániát át kell szervezni, hogy hatékonyan működő állammá váljon – fogalmazott Fazakas.
Európában a gazdasági régiók azonos földrajzi, történelmi, kulturális alapokra épülnek, és ezek a feltételek a Székelyföld esetében is adottak. Ha létrejön a Székelyföld makrorégió, hosszú távú környezetvédelmi, katasztrófaelhárítási, gazdasági stratégiákat lehet kidolgozni. Ugyanakkor a mikrorégiók is adottak, hiszen a történelmi székek jelenleg is jól együttműködnek. Az MPP vezetője szerint a székelyföldi választottaknak kötelességük kiállni a térség egységéért. Ugyanakkor a megyei önkormányzatoknak törvény biztosította joguk, hogy ilyen kérdésekben állást foglaljanak.
Fazakas Tibor szerint a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban elhangzottakat és Tőkés Lászlónak az önrendelkezéssel kapcsolatos kijelentéseit követő bukaresti visszajelzések arra utalnak, hogy a román pártokban nincs politikai akarat arra, hogy a Székelyföld gazdasági régiót elfogadják. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke a Krónika megkeresésére elmondta, jelenleg az árvízkárok enyhítésére összpontosítanak minden időt és energiát. „Természetesen nem veszített fontosságából a Székelyföld fejlesztési régió megalakítása, az MPP beadványát is meg fogjuk vizsgálni, és eldöntjük, mit tehetünk az ügyben” – összegezte Tamás Sándor.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.