
Fotó: Veres Nándor
A politikai versenynek és az együttműködésnek is megvan az ideje és a helye – fogalmazott Salamon Zoltán, a Magyar Polgári Párt (MPP) Hargita megyei szervezetének elnöke csütörtöki, csíkszeredai kampányzáró sajtótájékoztatóján, amelyen a vasárnapi választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozta.
2016. december 08., 19:042016. december 08., 19:04
Salamon szerint az önkormányzati választás a programok ütköztetésének ad teret, míg a parlamenti megmérettetés nemzeti ügy, tehát az együttműködésre alapuló közös fellépésről szól. „Az összefogásnak nincs alternatívája, hiszen a magyarokon kívül senki sem fog magyar érdekeket képviselni a román parlamentben” – fogalmazott az MPP megyei elnöke.
Mezei János, az MPP országos alelnöke szerint választásokkor a társadalomnak lehetősége van beleszólni a politikába. „Minden magyar embernek és pártnak erkölcsi kötelessége egy összefogás mellé felsorakozni, hiszen akkor tudunk hangot adni elképzeléseinknek, ha ott vagyunk a döntéshozatalban. Félre kell tennünk a sérelmeinket, mert ha kevesen veszünk részt a szavazáson, és a kiábrándultságunkat a távolmaradással akarjuk érzékeltetni, az a jövőben visszafordíthatatlan lépéseket fog eredményezni” – emelte ki Mezei.
Erdélyben vasárnap, december 28-án zárják a Ferenc pápa által tavaly december 29-én meghirdetett Jubielumi Szentévet.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.
szóljon hozzá!