
Biró Zsolt, az MPP elnöke
Fotó: Barabás Ákos
Támogatja a Magyar Polgári Párt (MPP) azt az alkotmánymódosító törvényjavaslatot, amely egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként határozza meg a családot.
2018. szeptember 16., 12:392018. szeptember 16., 12:39
2018. szeptember 16., 14:372018. szeptember 16., 14:37
Vasárnap kibocsátott állásfoglalásában a Biró Zsolt vezette alakulat leszögezi, az MPP számára a család az élet legtermészetesebb közössége, a társadalom legősibb, alapvető eleme, „amely önmagában hordja célját és igazolását”. A párt szerint a társadalom sejtjét a férfi és nő házassága révén létrejött család képezi, amely igazodik a teremtés rendjéhez is, éppen ezért a család nem minősíthető vissza valamilyen szerződéses érdektársulásra, vagy magasabb rendűnek nevezett társadalmi célt szolgáló, annak alávetett egységgé.
Álláspontja szerint a házasság és a család alkotmányos megerősítését támogatni kell az október 7-ére tervezett romániai népszavazáson. „Az egynemű párok életközössége kívül esik a keresztény házasság és család fogalomkörén, az ilyen esetekben fogalmilag kizárt a házasság, illetve a család megnevezés használata. Az élettársi kapcsolatot külön törvényben kell szabályozni” – szögezi le az MPP. „Arra kérünk minden keresztény magyar embert, hogy október 7-én, hitünkhöz és alapértékeinkhez igazodva, erősítsük meg mindezt szavazatunkkal is, a család meghatározásáról szóló népszavazáson!” – szerepel a polgári párt elnöke által jegyzett felhívásban.
Mint ismeretes, a törvényjavaslat polgári kezdeményezésként – a szükséges félmillió helyett – több mint hárommillió támogató aláírással került 2016-ban a parlament elé, amelyeket a Koalíció a családért nevű, a történelmi egyházak támogatását élvező romániai ernyőszervezet gyűjtött össze. A kétkamarás parlament szenátusa szeptember 11-én nagy többséggel szavazta meg az alkotmánymódosító kezdeményezést, amely egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként határozza meg a családot, megakadályozva ezáltal, hogy Romániában törvényt hozzanak az azonos neműek házasságáról.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
szóljon hozzá!