
Fotó: Bihar megyei katasztrófavédlemi felügyelőség
Hétfőre virradóra kigyulladt a Nagyvárad és a Szatmár megyei Halmi között közlekedő személyvonat mozdonya, a mintegy húsz utasnak sikerült elhagynia a szerelvényt.
2023. augusztus 14., 12:052023. augusztus 14., 12:05
A Bihar megyei katasztrófavédelmi felügyelőség hétfői tájékoztatása szerint a lángok 3 óra környékén csaptak fel, Nagyvárad területén, a Nagyszántói úton.
A tűzoltók két esetkocsival és egy elsősegélynyújtó egységgel vonultak a helyszínre.
A katasztrófavédelem közleménye szerint a tűz a motortérben ütött ki, és minden valószínűség szerint rövidzárlat okozta.

Újabb romániai vonat utasai kényszerültek órákig a nyílt pályán vesztegelni műszaki hiba miatt.

Tűz ütött ki szombaton egy magántulajdonban lévő teherszállító vonat mozdonyán Erzsébetvárosban – közölte a román állami vasúttársaság (CFR).

Igencsak kellemetlen élménnyé vált az utazás egy romániai vonat utasai számára: a mozdony a júliusi forróságban lerobbant, a szerelvény pedig órákig vesztegelt egy mező közepén.
Az intézmény az RMDSZ kezdeményezésére elindított, a fejlesztési minisztérium által finanszírozott országos bölcsődeépítési program keretében valósult meg.
A brit uralkodóról nevezi el a Brassó megyei Sirneán kialakítandó angol pubját Charlie Ottley.
Több mint 17 millió lejes beruházás révén újul meg Erdély utolsó tényleges fejedelmének, I. Apafi Mihálynak otthona, a Szeben megyei Erzsébetvárosban található Apafi-kastély.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Sokan adtak hangot nemtetszésüknek azt követően, hogy kiderült: a Kolozs megyei tanfelügyelőség átiratot küldött a megye oktatási intézményeinek a tanévkezdő Te Deum istentiszteleten való részvételről.
Kolozsvárban betiltják a játékgépeket és az egyéb fizikai helyszíneken működő szerencsejátékokat – a kincses város képviselő-testülete pénteken elfogadta azt a határozattervezetet, amely előírja ezek tevékenységének betiltását a város területén.
Ki kellett lőni egy medvét Brassópojánán, mivel veszélyeztette a turisták testi épségét.
Új táska, tolltartó és cipő nélkül is meghaladhatja az ötszáz lejt a tanévkezdés. Egy szülő költségeit vettük számba, egy pedagógust pedig arról kérdeztünk, min lehet spórolni.
A magyar kormány támogatóan viszonyul a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCsSz) tevékenységéhez. Legalábbis ez derült ki, amikor Lannert Judit oktatási miniszter csütörtökön online beszélgetést folytatott csángó gyerekekkel.
Rátámadt egy idős férfira egy medve, amelyet előzőleg elgázolt egy autó a Maros megyei Erdőszentgyörgyön – közölte a megyei rendőr-kapitányság.
szóljon hozzá!