
A szervezők szerint a MindFormers a tudomány, a művészet és a közösségi alkotás találkozási pontját kívánja megteremteni
Fotó: Tuchiluș Alex
Sepsiszentgyörgyön augusztus 28–30. között zajlik az első MindFormers fesztivál, amely a tudomány, a művészet és a közösségi alkotás találkozási pontját kívánja megteremteni. A rendezvény azonban már nyitónapján kisebb botrányt kavart: a Transtelex beszámolója szerint az egyik koncert után fiatalok „mocskos Fidesz” rigmust skandáltak. A szervezők közleményben reagáltak, hangsúlyozva, hogy a fesztivál a szabad véleménynyilvánítás, a tudás és a párbeszéd tere, de a gyűlöletkeltést határozottan elutasítják.
2025. augusztus 29., 17:202025. augusztus 29., 17:20
2025. augusztus 29., 21:262025. augusztus 29., 21:26
A háromnapos, Sepsiszentgyörgyön zajló MindFormers a szervezők szándéka szerint újfajta találkozási pontot jelentene Erdélyben: nappali programjaiban előadások, viták és workshopok zajlanak, este pedig koncertek és kulturális események várják a közönséget. Az egykori Dohánygyár épületében zajló rendezvény kapcsán azonban már az első nap botrány kerekedett,
A rigmus az Analog Balaton fellépését követően, csütörtök este, körülbelül fél tízkor hangzott el, amikor a közönség még élénk volt – írja a Transtelex.
A Transtelex szerint a skandálás rövid ideig tartott, mivel – állítólag – a fesztivál fotósai vagy szervezői kérésére a fiatalok abbahagyták azt.
Máshol készült videófelvételt használt a portál?
Eredeti cikke közlése után a Transtelex Reel-videót is közzétett a MindFormers fesztiválon elhangzott állítólagos Fidesz-ellenes skandálásról. A néhány másodperces felvételen az hallható, hogy néhány részvevő azt kiabálja egy koncert idején: „Mocskos Fidesz!” Csakhogy a sepsiszentgyörgyi rendezvény szervezői szerint a videó nem az ő fesztiváljukon készült. „Ez a videófelvétel nem a mi rendezvényünkön készült, ez súlyos ferdítés. Kérjük a Transtelex-et, hogy törölje a videót” – szólította fel a portált hozzászólásban közzétett felszólításukban a MindFormers szervezői.
A rendezvény szervezői a Krónika szerkesztőségéhez eljuttatott közleményben reagáltak a Transtelex cikkére, kiemelve, hogy a „MindFormers a tudás erejéről szól. Kérdezni, véleményt nyilvánítani nemhogy tilos, egyenesen javallott, de a gyűlöletkeltést elutasítják!”
„A MindFormers kezdettől fogva a tudás, a kreativitás, az innováció és a párbeszéd találkozási pontja. Küldetése, hogy olyan teret hozzon létre, ahol a fiatalok és az érdeklődők inspiráló közegben találkozhatnak, vitázhatnak, kérdezhetnek és építhetnek közösséget. A rendezvény célja egyértelmű: itt a kérdések feltevése és a gondolatok szabad kinyilvánítása nem tiltott, hanem elvárt, de mindez a kulturált, békés viselkedés keretei között valósulhat meg, erről a rendezvény szabályzata is világosan tájékoztat minden résztvevőt” – olvasható a dokumentumban.
A szervezők szerint a MindFormers tudomány, a művészet és a közösségi alkotás találkozási pontját kívánja megteremteni
Fotó: Tuchiluș Alex
Mint írják, a rendezvény alappillérét a nappali programok jelentik: előadások, beszélgetések és workshopok, amelyek során a legfontosabb társadalmi és tudományos kérdések kerülnek napirendre. Ez a MindFormers esszenciája: a kíváncsiság, a nyitottság, a közösségi tanulás és az együtt gondolkodás. A rendezvény nem a gyűlöletkeltés vagy a politikai szembenállás terepe, hanem a kultúráé, a tudományé és a jövőépítésé. Hozzáteszik, hogy szerintük a magyarországi kampány egyre élesedő hangneme egy olyan megosztottságot hoz(hat) át Erdélybe, amely nem sajátja a mi társadalmunknak, és amelyre nincs szükségünk.
A MindFormers közössége azonban világosan jelezte: itt nincs helye gyűlöletkeltésnek, nincs helye a megosztásnak – vélik a szervezők.
„A Transtelex által közölt írás felnagyította és eltorzította a történteket, indokolatlanul kicsinyítve a rendezvény valódi értékét és jelentőségét – olvasható üzenetükben.

Augusztus végén Sepsiszentgyörgy olyan esemény otthona lesz, amelyhez fogható még nem volt a városban: három napon át a MindFormers tölti meg a Dohánygyárat tudással, inspirációval, kreativitással és közösségi élményekkel.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
1 hozzászólás