
Mintegy 40–50 ezer résztvevőt vonzott az idei Szent László Napok
Fotó: Facebook/Szent László Napok
Az előrendezvényekkel együtt kilenc nap, változatos program, nagyjából száz esemény, mintegy 40–50 ezer résztvevő – vonták meg a szervezők a június 23–29. között „Mindenki fesztiválja” mottóval lezajlott, 13. Szent László Napok mérlegét.
2025. június 30., 15:182025. június 30., 15:18
A nagyváradi magyar fesztivál sajtóirodája hétfői záróközleményében emlékeztetett: a főszervező Szent László Egyesülettel vállvetve dolgozott együtt öt társszervező, három kiemelt partner és tizennyolc partnerszervezet, a kulturális fesztivál népszerűsítésében pedig tizennyolc médiapartner segédkezett.
– értékelt Zatykó Gyula főszervező. Köszönetet mondott egyúttal mindenkinek, aki segített a Szent László Napok megszervezésében, lebonyolításában, népszerűsítésében. Megköszönte továbbá a közönségnek, hogy ennyire szépen tudnak ünnepelni, és köszönetet mondott Szent Lászlónak is, hogy az időjárás optimális volt a fesztiválozáshoz.
Amint a zárókoncert idején a várban hömpölygő tömeg is mutatta, a Szent László Napok idén is közönségmágnesnek bizonyult:
de sokan látogattak el a kulturális fesztivál alatt megnyílt kiállításokra, a kézműves és hagyományőrző foglalkozásokra, illetve a különböző témájú előadások is megszólították a váradiakat és a távolabbról érkezőket.
A már említett sztárvendégek mellett fellépett a Hot Jazz Band, a legkisebbeket – és szüleiket – szórakoztatta az Alma Együttes, magyar sanzonok és olasz slágerek csendültek fel Luca Balduccio szicíliai énekes és Papp István debreceni színművész előadásában. A helyi együttesek közül ezúttal a fiatal tehetségekből álló Logaritmus és a 60. születésnapját ünneplő Globus zenekar szórakoztatta a nagyérdeműt.
Több kórus és énekegyüttes is fellépett: a legtávolabbról a kőszegi Concordia-Barátság Énekegyesület érkezett, de a helyi a Nebel keresztény együttes, a Motolla Énekegyüttes, a Váradi Margaréták Folklór Csoport, valamint a Váradi Dalnokok is színpadra álltak a nagyváradi vár Fejedelmi udvarában – áll a közleményben.
Az esti koncertek voltak a legnépszerűbbek a Szent László Napokon
Fotó: Facebook/Szent László Napok
A nyitógálán a Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt lépett fel Ősapáink útján című produkciójával, a FolkEmbassy pedig megmutatta, hogyan élnek tovább a középkori, barokk és reneszánsz dallamok a magyar népzenében. Üde színfoltjai voltak a fesztiváli kavalkádnak a Lármás Semmirekellők, akik középkori vásári zenével tűntek fel a záró hétvége során a vár különböző pontjain. És ha már zene, kiemelkedő eseménye volt a 13. Szent László Napoknak a legendás Metropol együttes első fellépésének helyszínét a váradvelencei kulturális központ megjelölő Poptörténeti Pont.
– a felújításra váró jelképet a nagyközönség a Szent László Napok idején megcsodálhatta a várban.
„Megtisztelő volt, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem – amely amúgy első perctől fontos partnere a Szent László Napoknak – a fesztivál keretében mutatta be a Művészeti Tanszék hallgatóinak diplomamunkáját, mint ahogy az esemény rangját emelték a Magyarságkutató Intézet munkatársainak Szent László király kultuszáról és tiszteletéről szóló előadásai is” – írták a szervezők.
Népszerűek voltak a sportprogramok is, több tucatnyian kerekeztek Szent Lászlótól Szent Lászlóig, vagyis Váradról Biharkeresztesre. És nem maradt el a Nagyváradról elszármazottak találkozója, mint ahogy a Szent László-napi vásár sem.
Részletek, képes, videós, szöveges beszámolók a fesztiválról a Szent László Napok honlapján, Facebook- és Instagram-oldalán, és szintén ott lehet tájékozódni arról, hogy a 13. Szent László Napok idején megnyitott kiállítások meddig tekinthetők még meg – tájékoztattak a szervezők.

Mindenki fesztiválja – ezzel a mottóval szervezik meg idén június 23–29. között 13. alkalommal a Szent László Napokat.

Előkerült Nagyvárad elveszettnek hitt, 1913-ban készült címere, amely hosszú évtizedeken keresztül a Széles (ma Decebal) utcai hidat díszítette.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.
„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.
Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.
A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.
Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.
Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.
szóljon hozzá!