Hirdetés

Merre tovább, RMDSZ?

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Változásra van szükség az RMDSZ-ben – vallja Markó Béla elnökkel együtt a szövetség lapunk által megkérdezett központi és területi vezető politikusainak többsége. Arról azonban, hogy miből álljon a megújulás, eltérően vélekednek: egyesek az alapszabályzatot és a programot módosítanák, mások a Bukarest-centrikusság helyett a Székelyföldre irányítanák a figyelmet. Markó Béla elnöki tisztségben való maradása kapcsán is különböznek az álláspontok: a többség szerint még szükség van a tapasztalatára, de olyan is akad, aki ismer alkalmas utódot, azonban vigyázna, hogy a személycsere ne vezessen belső harcokhoz.

Bíró Blanka

Szucher Ervin

Jánossy Alíz

Végh Balázs

Nagy Orsolya

Kiss Előd-Gergely

2010. október 05., 08:172010. október 05., 08:17

Egyetértenek Markó Bélával az RMDSZ központi és területi vezető politikusai abban, hogy a szövetségnek meg kell újulnia.

Mint ismeretes, az RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) legutóbbi ülésén a februárban, Nagyváradon tartandó kongreszszus kapcsán kijelentette: fontosnak tartja a változást és a tisztújítást, szerinte a programot és az alapszabályzatot is újra kell gondolni.

Személyi változásokra is szükség van, de nem mindenáron – tette hozzá Markó, aki azt nem árulta el, hogy vállalna-e egy újabb elnöki mandátumot.

Markánsabb Székelyföld-politikát sürgetnek

Mindenképp újra kell tárgyalni az RMDSZ főbb irányvonalait jövőre – fejtette ki a Krónika megkeresésére Antal Árpád. A szövetség sepsiszentgyörgyi elnöke szerint a februári kongresszus után az RMDSZ-nek markánsabb Székelyföld-politikát kell folytatnia.

Javasolni fogják a székelyföldi szervezet megalakítását, valamint azt, hogy a szövetség fektessen sokkal nagyobb hangsúlyt a székelyföldi autonómia ügyére, mondta.

Antal Árpád

A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint az RMDSZ-nek olyan vezetőre van szüksége, aki tovább tudja vinni, sőt szorosabbra tudja fűzni az erdélyi magyar összefogásprojektet, és szoros kapcsolatot tud ápolni a Fidesszel és a magyar kormánnyal. „Olyan vezetőre van szükség, aki háttérbe tudja szorítani a szövetség azon politikusait, akik számára a gazdasági érdek fontosabb, mint a legkisebb település magyar óvodája” – szögezte le Antal Árpád, aki szerint az alapszabályzat és program módosítása fontosabb, mint a személyi kérdések.

Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester szerint nemcsak az RMDSZ-nek kell megújulnia, a teljes erdélyi magyar politikai palettán változásokra van szükség. Vissza kellene térni a szatmári kongresszus előtti állapotokhoz, és egy olyan egységes struktúrát létrehozni, amelyben egyaránt helye van a Markó-, Tőkés- és Szász-féle politikai irányvonalaknak, vallja a Hargita megyei politikus. Ráduly szerint „el kell felejteni” a Bukarest-centrikusságot, és helyette jobban kell figyelni Erdélyre és a Székelyföldre. „Az lenne az ideális, ha nem Bukarestből mondanák meg, mit kell tenni a Székelyföldön, hanem innen érkeznének a javaslatok, hogy mit csikarjanak ki a magyarság képviselői a fővárosi államhatalomtól” - jelentette ki az elöljáró. Markó Béla újrajelölése kapcsán kifejtette: „mindenki maga dönti el, hogy akar-e továbbra is egy tisztséget, vagy sem.”

Szerephez juttatnák az önkormányzati képviselőket

A jelenlegi struktúrát át kell gyúrni, a programban és a személyi összetételben is lehetnek módosítások, de az elvi kérdésekben nem lehet kompromisszumokat kötni – vázolta fel a fő irányvonalakat Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ-szervezet elnöke. A háromszéki tanácselnök szerint ugyanakkor nem lehet engedni a szövetség etnikai jellegéből, hiszen meghatározó kisebbségpolitikát csak magyar szervezet tud folytatni.

A román pártokkal szemben korrektül, de határozottan kell fellépni, és etnikai jellegű alkukat kell kötni, vallja Tamás Sándor, aki szerint a szövetségen belül elfogadhatatlan a román pártokban fellelhető, magánérdek mentén történő haszonelvű politizálás. A háromszéki politikus szerint az RMDSZ Kárpát-medencében betöltött szerepére is rá kell erősíteni, míg az erdélyi magyar versenypárt megjelenése szükségessé tette a struktúra átalakítását, mert a sok helyi szervezettel, platformmal rendelkező RMDSZ-ben jelenleg nehézkesebb a döntéshozás. Nagyobb szerepet kell kapjanak az önkormányzati képviselők is, mondta Tamás Sándor.

Hasonlóan vélekedik Borbély László, a szövetség ügyvezető alelnöke is. Annak ellenére, hogy jónak tartja az RMDSZ programját, úgy véli, némi módosítások ráférnek. A marosvásárhelyi politikus szerint elsősorban az ügyvezető elnökség stratégiáján kellene csiszolni, mégpedig úgy, hogy az sokkal hatékonyabban működjön. Ugyanakkor sokkal több embert kellene bevonni a döntéshozatalba, főként olyanokat, akik önkormányzati szinten tevékenykednek.

Emellett a nagyváradi kongreszszus egyik fő feladata a 2012-es választások célprogramjának a kidolgozása lesz, hangsúlyozta a környezetvédelmi miniszter. Markó Béla esetleges újrajelölése kapcsán kifejtette: még korai ezzel foglalkozni. „Markó mind az RMDSZ, mind az erdélyi magyarság meghatározó személyisége. Jelöltsége kérdésében elsősorban neki kell meghoznia a döntést, csak utána lesz mit kommentálni – pró és kontra. Tudomásom szerint mások is készülnek megmérettetni, de ez így természetes” – közölte Borbély László.

Belső harcoktól tartanak

Eckstein-Kovács Péter

„Teljes mértékben egyetértek Markó Bélával abban, hogy változásra van szükség mind a szervezet szerkezetében, mind a személyi öszszetételben. Persze nem kell fenekestül felforgatni a szövetséget” – nyilatkozta lapunknak Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos. Markó Béla esetleges visszavonulása kapcsán a liberális értékeket valló politikus kifejtette: a 18 éves mandátum túl hosszú, és nem egészséges.

A Kolozs megyei politikus szerint Markó távozása akkor lenne jó, ha konszenzus születne a folytatást illetően, és nem lennének belső harcok. Kérdésünkre, hogy kit tart a legalkalmasabbnak az elnöki tisztségre, kijelentette: „Erre nyilvánvalóan nem fogok válaszolni, mint ahogy nyilvánvalóan vannak alkalmas jelöltek az elnöki tisztség betöltésére”.

A belső harcoktól, pártszakadástól tart Lakatos Péter parlamenti képviselő is. Lapunk kérdésére kifejtette: egyetért Markó Bélával abban, hogy az RMDSZ-ben változásoknak kell történnie, de nem mindegy, miféléknek.

A Bihar megyei politikus szerint elsősorban a szövetség alapszabályzatát és programját kellene módosítani, hiszen húsz év alatt hatalmas tapasztalatmennyiség gyűlt fel. Fontos változtatás lehetne szerinte, hogy az operatív döntéseket minél szélesebb körű konzultáció előzze meg, ehhez pedig bővített, vagy teljesen új grémiumra van szükség.

Az RMDSZ programjának néhány pontja sem áll már, hiszen négy év alatt hatalmas változások történtek a világban, például a gazdasági válság miatt számos feltevést újra kell értékelni, vallja a honatya. Lakatos szerint az RMDSZ vezetőségében is szükség van a változásra, de azt mindenképp el kell kerülni, hogy a pozíciókért való harcok olyan szakadásokat eredményezzenek, amilyenre a román pártok körében volt már példa.

„Neki kell döntenie”

Lakatos Péter

Kelemen Atilla, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke szerint Markó Bélának kell döntenie a „hogyan továbbról”. „Tizennyolc év elnöklés sok pozitívumot, de negatívumot is képes eredményezni. Egyrészt Markó Béla tapasztalt, nagyon érzékenyen reagáló, óvatos politikus. Másrészt a tizennyolc év, nemcsak a politikában, minden területen erodál egy vezetőt” – fejtette ki álláspontját Kelemen.

A parlamenti képviselő úgy érzi, amennyiben Markó nem jelöltetné magát, az RMDSZ rendelkezik akkora potenciállal, hogy soraiból egy másik, szintén jól képzett, tiszteletnek örvendő politikust termeljen ki a szervezet élére. A párt 2011 utáni esetleges elmozdulását illetően kifejtette: erre nincs kimondottan igény.

„Az RMDSZ húsz éve folyamatosan mozog és fejlődik, követve választói igényeit. Úgy érzem, a szövetség mindig is betöltötte érdekvédelmi szerepét” – tette hozzá.

Képviselőházi kollégája, Máthé András Levente is úgy látja, hogy Markónak kell döntenie esetleges újrajelöléséről. „Markó Bélát az egyik legtapasztaltabb politikusnak tartom” – jelentette ki a Krónikának a Kolozs megyei honatya.

Arra a kérdésre, hogy kiket tartana alkalmasnak az elnöki tisztségre, nem kívánt nyilatkozni. Ellenben leszögezte: „Ráfér egy kis vérfrissítés a szövetség vezetőségére”.

Nélkülözhetetlen Markó?

„Értékmegőrző megújulásra van szükség” – véli Verestóy Attila szenátor, aki szerint össze kell békíteni az idősebb generáció tapasztalatát a fiatalok lendületével. Mint mondta, nem ért egyet azzal, hogy minden egyes RMDSZ-es politikusnak, aki meghaladott bizonyos kort, nyugdíjba kell mennie, csak azért, hogy átadja a helyet a fiataloknak. „Örökös dilemma, mikor van az a pillanat, amikor egy politikus a háttérbe vonulva segíti az élvonalat” – mondta az udvarhelyszéki politikus, aki szerint az RMDSZ-nek még legalább három évig nagy szüksége van Markó Béla munkájára.

Csehi Árpád-Szabolcs, a Szatmár megyei szervezet elnöke szerint egy jól működő rendszeren belül fontos a folyamatos megújulás, azonban az országos szervezetnek nem jelent gondot, hogy 93 óta folyamatosan ugyanaz a személy áll az élén. „Mindaddig, amíg nincs olyan jelentkező, aki legalább ugyanilyen hatékonyan el tudná látni a feladatot, nem érzem a váltás szükségét. Véleményem szerint a jelenlegi elnök megfelelően képviseli a romániai magyarság érdekeit itthon és külföldön egyaránt” – fogalmazott Csehi, aki szerint Markó Bélát a rendszerváltás utáni hazai politika három legfontosabb szereplője között kell említeni. A megyei tanácselnök szerint komoly kockázata lenne annak, ha Markó nem vállalna újabb mandátumot.

Véleményét Erdei D. István Szatmár megyei parlamenti képviselő is osztja. „Egyelőre nincs egy olyan jelölt, aki el tudná látni ezt a feladatot, annak pedig semmi értelme, hogy egy mondvacsinált ellenfelet állítsunk, aki nem nyeri el a többség bizalmát” – vélte a honatya. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere nem kívánt nyilatkozni a kérdésben.

Párbeszédre van szükség

„Akkor lesz változás az RMDSZ vezetőségében, ha sikerül olyan személyt találni az elnöki tisztségre, aki karizmatikus és kellő tapasztalattal rendelkezik” – véli Biró Rózália, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke.

Biró Rozália

„Tekintettel az RMDSZ összetettségére és sokszínűségére, mindenképp szükség van párbeszédre a szövetségen belül, amely majd vagy változáshoz vezet, vagy nem” – fogalmazott, hozzátéve, hogy változás csak a platformokkal és szervezetekkel folytatott párbeszéd alapján történhet.

Egyetért ugyanis Markó Bélával abban, hogy kell a megújulás, de nem mindegy, hogy ez milyen áron következik be. Így szerinte ha nem akad megfelelő ember a feladatra, nem érdemes változtatni. Kifejtette: bár sok tehetséges fiatalt találni az RMDSZ-ben, a szövetségi elnöki tisztség egész embert igényel.

Ha azonban helyén is marad Markó, még mindig beszélhetünk megújulásról a területi szervezeteken belül, hisz a szövetség ereje mindig is ezekben rejlett, vélte a váradi alpolgármester. Biró Rozália szerint az RMDSZ fő prioritása, hogy az erdélyi magyarok számára valós érdekképviseletet jelentsen, még mindig fontos cél, de egyébre is oda kell figyelni.

Egyre égetőbbek ugyanis a magyar fiatalok egzisztenciális problémái, ahhoz pedig, hogy ne vándoroljanak ki külföldre, azt kell elősegíteni, hogy ez megérje nekik, mondta.

Ha változni fog az RMDSZ, az azért lesz, hogy erősebbé, és semmiképpen nem azért, hogy gyengébbé váljon – szögezte le lapunknak Szabó Ödön, a Bihar megyei szervezet ügyvezető elnöke. Hozzátette, a bihari szervezet számára jelenleg az a legfontosabb, hogy minél jobban megszervezze a februárban Nagyváradon tartandó kongresszust.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés