Hirdetés

Megzavart emlékezés Kolozsváron

Rendőri beavatkozás zavarta meg a tegnapi kolozsvári ünnepségsorozatot, a hatóságiak három egyetemista lányt, és egy öltözetén fasiszta jelszavakat viselő férfit kísértek be az őrsre. Az Új Magyar Gárda Székely Szakasza „Székelyföld nem Románia!” feliratú molinót hordozott. Nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezett idén az 1848–49-s forradalom és szabadságharc kitörésére tegnap a kolozsvári magyarság és diákság. Azonban a rendezvénysorozat 15 órára, a Főtérre tervezett Forradalmi sétatér, élő szoborpark, kokárdakészítés, korabeli műhelyek elnevezésű programja elmaradt, miután a rendőrök bekísértek az őrsre három történelem szakos egyetemista lányt. A hatóságiak szerint a diákok a városháza engedélye nélkül tüntettek.

Kiss Előd-Gergely

2010. március 16., 08:372010. március 16., 08:37

Provokatívnak ítélt korabeli térkép

B. R., az előállított lányok társa a Krónika kérdésére elmondta, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) kérte fel őket, hogy készítsenek egy, a ’48-as eseményeket bemutató tablót. „Az időjárás közbeszólt, és a nagy szél miatt a magyar színház előzetes ígérete ellenére nem adta kölcsön azokat a pannókat, amelyekre a képeket akasztottuk volna. Ezért a KMDSZ vezetésével közösen úgy döntöttünk, hogy a Mátyás-szoborcsoport elé, a kerítésre fogjuk felaggatni a képeket. Két rendőr belénk kötött, és azzal vádolt, hogy tüntetünk és provokatív a kiállításunk” – mesélte a történelem szakos egyetemi hallgató.

B. R. szerint a képek a ’48-as forradalom híres személyiségeit, azok tevékenységét mutatták be. A lány szerint a rendőröket az akkori viszonyokat megjelenítő térkép zavarta, amelyet Nagy-Magyaroszág térképeként értelmeztek, és azt állították: Romániát sértő felirat szerepel rajta. A lányokat bekísérték az őrsre, ahol vallomást írattak alá velük és a KMDSZ vezetőivel, majd a térképet elkobozták. Egyelőre nem tudni, megbírságolják-e őket.

„Székelyföld nem Románia!”

Délelőtt több mint ötszáz kolozsvári magyar, elsősorban diák vonult rezesbanda kíséretében a Protestáns Teológiai Intézet elől a Szent Mihály-templom elé. A magyar és székely zászlóval felszerelkezett tömeg végig énekelt a szűk félórás séta során. A Gábor Áron rézágyúja, a Kossuth Lajos azt üzente és az Édes Erdély kezdetű dalokat többször is ismételték.

Az ünneplő tömeg elején Cseke Attila egészségügyi miniszter, László Attila kolozsvári alpolgármester, Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke és Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja állt. A mintegy kétszáz méteres sor vége felé az Új Magyar Gárda Székely Szakaszának képviselői „Székelyföld nem Románia!” feliratú molinót tartottak maguk előtt, és árpádsávos zászlókat lengettek. Kérdésünkre, hogy kolozsváriak-e, csak annyit feleltek: hírzárlat van.

Egyiküket bevitték a rendőrségre fasiszta jelképek viselése miatt. A rendőrség szerint a férfi karján halálfej volt látható, és egy gótikus betűkkel írt német nyelvű felirat: „Meine Ehre heißt Treue” (Becsületem a hűség – az SS jelmondata). A férfi ellen büntetőjogi eljárás indul.

Az istentiszteletet követően az időközben másfél ezresre duzzadt ünneplő tömeg a Biasini-szálló elé vonult, ahol megkoszorúzta a Petőfi-emléktáblát. Az ünnepi felszólalások sorát Cseke Attila és László Attila nyitotta. Szilágyi Mátyás beszédébe kifejtette: felemelő érzés számára, hogy a kolozsvári fiatalság egyre szabadabban ünnepelheti az összmagyarság egyetemes ünnepét. Ezt követően a rendezvénysorozatot szervező kilenc ifjúsági szervezet olvasta fel a maga 12 pontját.

Ebben a Kossuth utca nevének és a Mátyás-szoborcsoport magyar feliratának a visszahelyezését, az önálló állami magyar egyetem és Kolozsvár egykori címerének a visszaállítását kérik. Követelik továbbá a funari örökség – a jelenlegi címer, a magyargyalázó plakettek és emléktáblák – végleges eltüntetését, magyar feliratokat, kétnyelvű utca- és eligazító táblák kihelyezését, a magyar nyelvhasználat biztosítását a közigazgatásban, egészségügyben és igazságszolgáltatásban, valamint a román hatóságok és szélsőséges szervezetek magyarellenes megnyilvánulásainak megszüntetését.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
2026. augusztus 09., vasárnap

Hűtő vagy konyhapult? Így tároljuk az élelmiszereket a hőségben

A hőségben nemcsak az számít, mit teszünk a hűtőbe, hanem az is, mennyi idő alatt visszük haza a bevásárlást, hiszen a hús, a hal vagy egy krémes sütemény már egy hosszabb buszozás alatt is túlmelegedhet, megromolhat.

Hűtő vagy konyhapult? Így tároljuk az élelmiszereket a hőségben
Hirdetés
Hirdetés