
2010. augusztus 11., 09:412010. augusztus 11., 09:41
Azért is fontos, hogy ezek a dokumentációk mielőbb a kormány asztalára kerüljenek, mivel nem lehet már sokáig halasztani a költségvetés-kiegészítés elfogadását, s annak kell majd tartalmaznia az esetleges szubvenciókat.
Emil Boc kormányfő egyébként hétfőn késő délután találkozott az érintett tárcavezetőkkel, akiknek utasításba adta, hogy legkésőbb augusztus 19-éig készüljenek el a hőenergia árának szubvenciójáról szóló jelentéseikkel. Mint Borbély László tájékoztatott, fel kell térképezni azokat a lehetőségeket, amelyek a technológiai korszerűsítéseket, illetve a hőerőművek hatékonyságának növelését célozzák. „A közép- és hosszú távú stratégiákról tárgyaltunk. Nem véletlenül volt jelen a tanácskozáson a környezetvédelmi minisztérium képviselője, hiszen az Ágazati Operatív Programban hét romániai város hőerőművének korszerűsítése is szerepel” – részletezte Borbély, aki arra is kitért, hogy a szubvenció biztosítása lehetőségének kidolgozásával a környezetvédelmi, a gazdasági, valamint a belügyminisztérium illetékeseit bízta meg a miniszterelnök.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, Emil Boc még a tavasszal, az első megszorító intézkedések bejelentésekor azt közölte, hogy korlátozni fogják a szubvenciót, és maximum a legszegényebbek részesülhetnek a téli hónapokban az állami támogatásban. Ezt követően a lakosság annyira megijedt, hogy sokan akár illegálisan is leváltak a távhőrendszerről, s falikazánt szereltettek otthonukba, hiszen olyan hírek is terjengtek, miszerint akár 50–60 százalékos drágulásra is lehet számítani a tavaly téli fűtésszámlákhoz viszonyítva. Augusztus 5-én azonban Adriean Videanu gazdasági miniszter már megnyugtatóbban nyilatkozott.
Mint mondta, van esély arra, hogy megmaradjon a távhőszubvenció, mivel a kormány „nem szeretné megbolygatni a piacot egy kellőképpen meg nem alapozott kísérlettel”. Videanu akkor úgy fogalmazott, hogy a támogatás mértéke a tavalyihoz hasonlóan alakul, így nem kell attól tartani, hogy jelentősen drágul a meleg víz, illetve a fűtés. A tárcavezető azonban akkor arról is értekezett, hogy a kormány azt szeretné, ha a támogatások a valóban rászorulók felé irányulnának, részleteket viszont nem közölt, mondván, a stratégiát még nem véglegesítették, s az is előfordulhat, hogy ez a lépés idén még nem következik be. n
Úgy tűnik, hogy a kormány döntésétől függetlenül megússzák a drágulást a kolozsváriak. A napokban a kincses városiak postaládájában olyan szórólapok jelentek meg, amelyeken a Kolozsvári Távhőszolgáltató Közhasznú Társaság arról tájékoztat, hogy az elmúlt évek korszerűsítési munkálatainak köszönhetően a tavalyi árszinten szolgáltatják a 2010–2011-es tél során is a távhőt, illetve a meleg vizet, még az 5 százalékos áfaemelés értékével sem fognak drágítani. A feljavítások ugyanis minimálisra csökkentették a veszteségeket. Ugyanakkor az Emil Miron igazgató által aláírt szórólap arra is rámutat, hogy legutolsó információik szerint az állami szubvenció sem szűnik meg. Egyébként tegnap készültek el két, összesen 1500 lakrészt ellátó Monostor negyedi kazánház korszerűsítési munkálataival, a beruházás értéke elérte az 1,6 millió lejt. A helyi önkormányzat tegnapi közleménye rámutat, hogy elkészült újabb kilenc kazánház felújításának a terve.
Miközben valamennyi település önkormányzata a következő télre készül, a dévai városvezetés 4,52 millió lejes hitelt igényel a pénzügyminisztériumtól, hogy az összegből törleszteni tudják az Electrocentrale Rt.-nek a tavalyi szubvenciók ellenértékéből felgyülemlett adósságaikat. Minderről tegnapi sajtótájékoztatóján számolt be Viorica Nicula, a dévai polgármesteri hivatal gazdasági igazgatója. Mint részletezte, igen előnyös kölcsönről van szó, ugyanis 6,25 százalékos az évi kamat, s az összeget öt év alatt kell visszafizetniük. A dévai közgyűlés határozata szerint az összeget az Electrocentrale Rt. beszállítója, a petrozsényi kőszéntársaságnál felhalmozott adósságai törlesztésére fogja fordítani. Június végén a dévai önkormányzat 5,03 millió lejjel tartozott a távhőszolgáltatónak, amelyből a 2009. december 31. előtti adósság értéke 4,52 millió lejre rúgott. A város 20 ezer lakásának alig fele csatlakozott rá a távhőszolgáltató rendszerre.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.