
Fotó: Gödri Alpár Béla
2008. április 25., 00:002008. április 25., 00:00
„Az akkori tervezõ az esztétikára is hangsúlyt fektetett. Így a híd a maga szépségével és korszerûségével az ország tizenöt fontos hídja közé került” – magyarázta a cég képviselõje. Mint mondta, a létesítményen a harminc év alatt alig végeztek karbantartási, felújítási munkálatokat. Miután a Vegyépszer Rt. elnyerte a kivitelezés jogát, a feltárások során kiderült, hogy az alappillérek feltehetõleg már az építés során elkezdtek süllyedni. Ennek következményeként meggyengült a híd, a korlátok és a járda szerkezete. „Az aszfalt felmarása után repedt betonlemezek kerültek elõ, ezért újabb terveket kellett készíteni. A híd süllyedését annak idején úgy próbálták egyensúlyozni, hogy lyukas téglával pótolták a hiányt. Ennek eltávolítása és betonnal való helyettesítése komoly tervezést igényelt” – magyarázta Farkas. Mint mondta, a híd alját is fel kellett újítani, hiszen ezelõtt harminc évvel az elõírt betonborítás 2,5 centiméteres volt, míg napjainkban hat centiméteresnek kell lennie.
A korszerûsítési munkálatok során az úttest korszerû poliuretán fóliaborítást kapott. „Romániában ezen a hídon használták elõször ezt az eljárást” – mondta Farkas, hozzátéve, hogy a munkálatnak 20–25 év a szavatossága. A járdák, korlátok felújítása mellett a teljes vízvezeték-hálózatot is kicserélték, és a létesítmény új megvilágítást kapott. A vezérigazgató-helyettes az átadási határidõ többszöri tolódásának okáról is beszámolt. Mint mondta, a vásárolt aszfalt nem volt jó minõségû, megrongálódott, így újabb javítási munkálatokra volt szükség. Emiatt a munkálatok idõtartama az eredeti elképzeléshez képest másfélszeresére nõtt.
A beruházás összköltsége 9,7 millió lej volt, a munkálatok ellenértékét a cég úgy tudta biztosítani, hogy – bírósági határozat értelmében – a rossz minõségû aszfaltot nem kellett kifizetnie. Horea Moþiu, az építkezési munkálatok felügyelõje hozzátette, a hídra két év garanciát vállalnak, a szerkezeti felújításokra azonban húszat.
Gödri Alpár Béla
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.