
2010. november 29., 11:342010. november 29., 11:34
A szombati avatóünnepségen Várallyay Réka budapesti művészettörténész, az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület alelnöke, a rendezvény és a kapufelújítás szervezője elmondta, a restaurálás költségeit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemlékekért rendezett tavalyi jótékonysági bálján öszszegyűlt adományokból fedezték.
Emellett a tulajdonos és a helybeliek munkája is hozzájárult, hogy az évtizedekig romos műemlék megújulhasson. Az ünnepségre összegyűlt több mint száz érdeklődő előtt Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke köszöntőbeszédében felelevenítette, hogy a Czirjék az egyik legősibb székely család, tagjai között volt főkapitány, királybíró, udvari kamarás és királyi testőr is. Az ő birtokukat zárta a barokk kőkapu, mely állapotával évtizedeken át a megyében zajló értékpusztulásra figyelmeztetett, és amely a magyar összefogás eredményeként megújulhatott.
Tamás Sándor kifejtette, a sepsizoltáni kapuavatás egy mozgalom kezdetének első állomása, hiszen Háromszéken a megyei önkormányzat kezdeményezésére kapuvédő és -állító program indul. Most készül a háromszéki műemlék kapuk katasztere annak érdekében, hogy megmentsük ezeket a sok esetben enyészetnek kitett értékeinket, szögezte le az elöljáró. Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató a két esztendeje eltávozott székely polihisztor, Kónya Ádám udvarházkutatásait méltatta. Az avató után a kapuval szomszédos házban megnyitották Gábor Éva hímzőasszony első kézimunka-kiállítását.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.