2008. március 20., 00:002008. március 20., 00:00
Amint arról beszámoltunk, a határvita már évek óta folyik a közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó Uz völgye miatt, ahol jelenleg mindössze öten laknak, valamennyien 75 évnél idõsebbek. „Hiába tartozik a törvény szerint Csíkszentmártonhoz az Uz völgye, a dormánfalviak magukénak tekintik, mivel valamikor a kommunista rendszerben a megyei kataszteri hivatal elnökei egy flekken mellett átrajzolták a határokat” – fejtette ki Gergely András csíkszentmártoni polgármester. Hozzátette: azt szeretnék elérni, hogy szögezzék le végre, hol a határ, és a településen kívül az ehhez tartozó négyezer hektáros terület is tartozzék Csíkszentmártonhoz.
A csíkszentmártoniak abban reménykednek, hogy a helyhatósági választások után az új elöljárókkal sikerül megegyezni. „Reméljük, hogy új csapat kerül Dormánfalvára, új elképzelésekkel, akiktõl kérni fogjuk, adják át az Uz völgyét. Amennyiben viszont nem tudunk kiegyezni, hosszú évekig tartó pereskedés következik” – szögezte le Gergely András. – Érthetõ, hogy ragaszkodnak az Uz völgyéhez, hiszen négyezer hektáros terület adója folyik a Bákó megyei költségvetésbe, és nyilván turisztikai értékét is felismerték, amit mi is szeretnénk hasznosítani.” Amúgy a csíkszentmártoniakban már korábban is felmerült, hogy közigazgatási pert indítsanak az ügyben, de ez minden erõfeszítésük ellenére nem sikerült, mivel egyetlen ügyvéd sem vállalta a település képviseletét és az ügyirat elkészítését. Gergely András szerint az ügyvédeket az riasztotta el, hogy politikai kérdés lett az ügybõl, mivel román és magyar település közötti nézeteltérésrõl van szó, ezért nem akarnak beleavatkozni. „Sok ilyen eset van más magyar megyékben is, de nem rendezõdik, nincs precedens, az ügyvédek viszont erre várnak. Úgy tûnik, más megyébõl kell ügyvédet hoznunk, aki vállalná az ügyet” – fejtette ki a polgármester.
„Az 1968-as megyésítéskor rögzítették, hogy Uz völgye Csíkszentmártonhoz, a Bákó megyeiek viszont egy térképre hivatkozva magukénak tartják. A térkép és az 1997-ben a két megye kataszteri hivatalainak igazgatói által készített rajz azonban nem a törvényeknek megfelelõen készült el” – magyarázta Borboly Csaba. Kifejtette, ha az Uz-völgyi tábor a közeljövõben nem is kerülhet a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatósághoz, a megyében élõ jogi személyek készülnek hosszú távú haszonbérleti szerzõdést kötni a 12 épület hasznosításáról. Kovács Péter, az Országos Ifjúsági Hatóság elnöke oktatási miniszteri rendelet tárgyává tette a tábor ügyét, az alcsíki települések és közbirtokosság vezetõi egy elõtanulmányt készítenének a táborfejlesztés várható költségeinek felbecsülésére.
Sz. Z.
Lezárnák az Uz-völgyi utat
A nehézgépjármû-forgalom letiltását kérte három hétre a 123-as megyei úton Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács alelnöke Bunta Levente megyei önkormányzati elnöktõl és Petres Sándor alelnöktõl. „A 20–30 tonnás, farönköket szállító gépjármûvek járhatatlanná tették az Uz-völgyi útszakaszt, így Csinód és Egerszék személygépkocsival ma már megközelíthetetlen. Ha a napokban nem tiltjuk le a nehézgépjármû-forgalmat ezen az útszakaszon annak érdekében, hogy az olvadások után kiszáradhasson, nagyobb károk keletkezhetnek” – indokolta kérését Borboly Csaba. Hozzátette: hosszú távú megoldást az út rehabilitálására az jelentene, ha a fakitermelésre más útvonalakat használnának. Ez utóbbi kialakítására már több település tervet dolgozott ki. A 123-as útszakaszon jelenleg a szerpentinek kiszélesítése folyik. A megyei tanács alelnöke elmondta, az útszakasz országúttá nyilvánítását is javasolta a szállításügyi minisztériumnak.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.